Nyáron kezd forgatni Allen és Bruni

Nyáron kezdi forgatni új filmjét Woody Allen Carla Bruni-Sarkozy francia first lady főszereplésével. A Le Point francia hírmagazin információi szerint az elnök biztonsági emberei már előkészültek a júliusban Párizsban kezdődő forgatási munkálatokra.
A modellként és énekesként híressé vált Carla Bruni mellett Freida Pinto indiai színésznő is szerepet kap majd, aki a Gettómilliomos főszerepével tört be a filmiparba. Az új Woody Allen-film címe egyelőre nem ismert.

Az amerikai filmrendező az elmúlt időszakban hevesen ostromolta Nicolas Sarkozy francia elnök feleségét, hogy megnyerje magának a filmhez. Elárulta, nagy álma, hogy a first ladyből filmsztárt csináljon. - Meg vagyok róla győződve, hogy nagyszerű lenne. Nagyon karizmatikus nő, és hozzá van szokva ahhoz, hogy közönség előtt szerepeljen. Bármilyen szerepet megadnék neki - áradozott a hetvennégy éves Allen.

Bruni igent mondott a felkérésre. Egy novemberi televíziós interjúban bevallotta: "Bár nem tudom, milyen szerepet kell játszanom, de igent mondtam". Hozzátette, bár ő egyáltalán nem színésznő, egy ilyen lehetőséget nem hagyhat ki. Az olasz származású politikusfeleség a kilencvenes években a világ legsikeresebb modelljei közé tartozott.

Énekesként és dalszerzőként is tevékenykedett, két francia és egy angol nyelvű albumot adott ki. Két éve ment hozzá a francia államfőhöz, Nicolas Sarkozyhez. Bruni korábban már feltűnt párszor a filmvásznon, többek között Robert Altman 1994-es Divatdiktátorok című szatírájában, amelyben önmagát alakította.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest