Egyedül a Vodafone növelte piaci részesedését
Az elmúlt év folyamán így a 100 főre jutó előfizetések, azaz a hívásfogadásra alkalmas kártyák száma a 2008. decemberi 121,83-as rekord értékről november végre 116,65-re csökkent, majd a mutató az évet 117,7-en zárta. Decemberben a teljes ügyfélszám, azaz a hívásfogadásra alkalmas SIM-kártyák alapján számítva a Vodafone piaci részesedése 21,87 százalékról 22,07 százalékra, a Pannoné pedig 34,18 százalékról 34,52 százalékra emelkedett, míg a T-Mobile-é 43,95 százalékról 43,41 százalékra csökkent. A 2008 végi állapothoz képest piaci részesedését egyedül a Vodafone növelte, 1,03 százalékponttal, míg a T-Mobile részesedése 0,45 százalékponttal, a Pannoné pedig 0,57 százalékponttal csökkent.A forgalmazásban résztvevők — azaz az előfizetéssel rendelkezők és az utolsó három hónapban hívást indítók, vagy fogadók száma 2009 utolsó negyedévében folyamatosan emelkedett, ezen belül decemberben 219 ezerrel, így éves szinten ez a mutató a teljes ügyfélszámnál sokkal kisebb mértékben, alig 66 ezerrel csökkent: 2009. december végén összesen 10 millió 931 ezer kártya vett részt a forgalmazásban.
A forgalmazásban résztvevők száma alapján decemberben a Vodafone a novemberi 22,27 százalékról 22,54 százalékra növelte piaci részét, míg a T-Mobile részesedése 44,64 százalékról 44,43 százalékra, a Pannoné pedig 33,08 százalékról 33,03 százalékra csökkent. Tizenkét hónap alatt a Vodafone piaci része 0,68 százalékponttal, a T-Mobilé 0,22 százalékponttal nőtt, a Pannoné pedig 0,9 százalékponttal csökkent.
Az elmúlt évet és a teljes piacot tekintve a Vodafone mintegy 30 ezerrel növelte az ügyfélszámát, míg az aktív előfizetőket nézve 60 ezerrel. A másik két szolgáltató a teljes piacot nézve több mint 200-200 ezer ügyfelet vesztett, míg az aktívakat nézve a Pannon előfizetői száma több tízezerrel csökkent, miközben a Vodafone mellett a T-Mobile is nyert 5 ezer új ügyfelet ebben a szegmensben.



Logikai játék a számokkal

