Beígért plázák: több építkezést is halasztottak

Több fejlesztő is elhalasztotta a kereskedelmi központok építését a válság miatt.
Tavaly Budapesten csak egyetlen új pláza épült, az Allee, melynek 50 százalékát a beruházó ING-nek már sikerült is eladnia hozzávetőlegesen 25 milliárd forintért. Budapesten idén három nagyobb plázaberuházás befejezése várható. Mindkét projektnek már 2009-ben el kellett volna készülnie.

A VIII. kerületi Corvin Sétánynál található Átriumot már korábban megvette a francia Cleppier csoport. A nyitást először 2009 őszére, majd 2010 tavaszára, most pedig őszre ígérik. Innen nem messze, a Blaha Lujza téren épül már jó ideje az Ablon Europeum fejlesztése, melynek kereskedelmi része szintén jövőre fog megnyílni, de a pontos dátum még bizonytalan. Ezt a beruházást is be kellett volna már fejezni az eredeti tervek szerint. Szintén idén készülhet el a sokat szerepelt KÖKI Terminál a Kőbánya-Kispest metróvégállomásnál, melyet ugyancsak 2009-re ígértek.

Ha 2011-ben átadják az M1-es autópálya és az M0-s közti területen a Tópark plázát, akkor az méretében másfélszer múlja majd felül Magyarország most legnagyobb plázáját, a Keleti pályaudvar melletti Arenát.
A következő nagyprojekt, ami izgalomban tarthatja Budapest népes vásárlórétegét, a Tópark óriási kereskedelmi központja, aminek átadását 2011-re harangozták be. A közel 90 ezer bérelhető négyzetméterrel elképzelt épületegyüttes Magyarország legnagyobb plázája lesz.

Ugyancsak a bizonytalan jövő egyik nagyberuházása lesz a Bosnyák téri Mundo, melynek megvalósulását az önkormányzat és a lengyel beruházó közti viták akadályozzák.

A Westend második ütemének építése lehet, hogy rövidesen ismét téma lesz, ugyanis a fővárosi ellenzék vezetőjének, Tarlós Istvánnak a Budapest-programja szerint a befuccsolt kormánynegyed helyén négy éven belül a magántőke bevonásával múzeumi negyed épülne majd.
A bizonytalan időre elhalasztott projektek között kell említeni a Westend 2-t, melynek tervei a kormányzati negyed elbukásával együtt kerültek le a napirendről. Szintén a beruházást hátráltatja, hogy az önkormányzat túl sok infrastrukturális fejlesztést vár el a TriGránittól. Demján Sándor már a Westend első ütemének alapkőletételekor jelezte, hogy továbbépítené a központot.

A budaörsi Solaris Cityt és az Üllői úti NEO Centert ugyancsak hiába várják egyelőre a vásárlók – mindkét fejlesztés a Whitestone Investment beruházása lett volna.

Szintén bizonytalan ideig halasztást szenved egy nagyobb, Mexikói útra tervezett pláza, melyet a Raiffeisen ingatlanfejlesztő részlege akar majd valamikor felépíteni, illetve a Mázsa téri Origo City, amely egy óriási ingatlanfejlesztés részeként valósult volna meg.

A ma még bizonytalan sorsú Origo City (ld. lenti képen) eredetileg része lett volna egy hatalmas fejlesztési tervnek, mely a Szent László teret és a Kőbányai sörgyár 1. számú telepét is magába foglalta volna. A beruházó konzorcium 50 hektáron ígért 3500 új lakást, irodákat, parkot és az Origo Cityt.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest