Érdekességeket, kevésbé ismert részleteket mutat be hazánk első állandó Duna hídjának történetéről a 3-4 hónapon keresztül látogatható tárlat - mondta el az intézmény főigazgatója szerdán az MTI-nek. Kócziánné Szentpéteri Erzsébet felhívta a figyelmet egy speciális, az eredeti Lánchíd szerkezetét hihetetlen pontossággal bemutató modellre. Európa egyik legszebb modellje 1:200 méretű és rendkívül részletes.
Az érdeklődők eredeti hídalkatrészeket, hídbárcákat, azaz a hídpénz megfizetését igazoló jegyeket, tervrajzokat, vázlatokat, korabeli geodéziai műszereket is láthatnak. A dokumentumokon kívül olyan terveket, vázlatokat, elképzeléseket is megtekinthetnek az érdeklődők, amelyeket magyar és külföldi szakemberek javasoltak a Lánchíd alternatívájaként.
Szinte az összes kiállított tárgyhoz, dokumentumhoz, képhez fűződik egy-egy anekdota, amely a Lánchíd építéséből, vagy a későbbi korokból maradt ránk, de a Széchenyi hagyatékból előkerült két gúnyverset is elolvashatja a látogató, melyek a "legnagyobb magyaron" élcelődnek a Lánchíd építése miatt. A tárlaton a látogatók megtekinthetik a Hídember című filmnek azt a részét is, amikor a híd építésekor egy láncszakasz leszakadt, és több embert, köztük Széchenyit is a Dunába sodorta.
A tárlat egyben a Széchenyi Emlékév megnyitója is: gróf Széchenyi István 1860-ban hunyt el, életművének sarkalatos pontja a Lánchíd, amellyel 1832-től egészen 1848-ig naponta foglalkozott. A híd nemcsak műszaki mestermű, hanem a közteherviselés jelképe, hiszen a hídpénz fizetése alól senki sem kapott mentességet. A Hídtörténetek - Lánchíd című tárlat egy olyan sorozat kezdete, amelyben a budapesti Duna-hidakat mutatja be a múzeum. A jelenlegi kiállítás várhatóan április végéig látogatható.
A kiállításhoz kapcsolódva múzeumpedagógiai foglalkozásokra várják a családokat minden vasárnap. A résztvevők felépíthetik a Lánchíd makettjét tésztából és gyöngyből, felfedezhetik a különbségeket a Lánchíd és londoni testvérhídja között, kvíz-kérdésekre válaszolhatnak a Lánchíd történetéből, de színezhetnek a Lánchíd oroszlánjait és Buda látképét ábrázoló képeket is. A családi programokat minden héten vasárnaponként 11-13 óra között tartják és érvényes múzeumi belépővel látogathatók.
„A Lánchíd története” a Közlekedési Múzeumban
- MTI
- 2010-01-20 15:45
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
Eredeti hídalkatrészek, makett, tervrajzok, vázlatok és korabeli geodéziai műszerek is láthatók a Hídtörténetek — Lánchíd címmel szombaton nyíló kiállításon a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban Budapesten.
Itthon
- Tanuljunk az olaszoktól
- Az MSZP szerint Hoffmann Rózsa bohócnak nevezte a tanárokat
- Nyilvántartásba vette Tarlós Istvánt az FVB
- Tátrai Miklós is előzetesben
- Alsóörsi lövöldözés: nem találják az indítékot
- Környezetvédelmi beruházások a Magyar Postánál
- Fábián István: a tanárképzésben rossz a bolognai rendszer
Nagyvilág
- A szlovákiai romákért aggódik az AI
- Korrupcióért őrizetbe vették egy város összes vezetőjét
- Nemzetközi korrupcióellenes akadémia létesül
- Rendőrök viszik vissza az iskolába a lógós tanulókat
- Újra nyomozók lepték el a The New Times című orosz ellenzéki lapot
- Többszörös csecsemőgyilkos anyák
- Áldozatokat szedett a Kompaszu tájfun
Bulvár
Gazdaság
- Az euró 285 forint alatt este
- BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- WTO: kilábalóban a válságból a világgazdaság
- A tervezettnél kisebb egészségipari központ
- Darling: hatástalan volt a bankáradó
- Átrendeződtek a lakossági megtakarítások
- Újabb PSZÁF határozatok biztosítók ellen
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 20:51Vízilabda Eb: kikaptak a nők a spanyoloktól
- 20:17Tanuljunk az olaszoktól
- 20:16A szlovákiai romákért aggódik az AI
- 20:00Az euró 285 forint alatt este
- 19:45Korrupcióért őrizetbe vették egy város összes vezetőjét
- 19:43Az MSZP szerint Hoffmann Rózsa bohócnak nevezte a tanárokat
- 19:07BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- 18:50Zanetti 41 évesen is játsszana következő vb-n
- 18:00Nyilvántartásba vette Tarlós Istvánt az FVB
- 17:13Nemzetközi korrupcióellenes akadémia létesül
- 17:02A sztáredzők támogatják az ötbírós rendszert
- 16:47Tátrai Miklós is előzetesben
- 16:33Buffon nélkül a Juventus
- 16:02Vasárnap avatják a Buzánszky Jenő Stadiont
- 15:53Alsóörsi lövöldözés: nem találják az indítékot



Logikai játék a számokkal

