Séta az őslényekkel

Scott Faris, a Séta a dinoszauruszokkal című show rendezője jól ismert broadwayi név. Nemrégiben készítette el a legutóbbi Bette Midler Show-t Las Vegas-ban. Most az április 2-4. közt Budapestre látogató dinó-show kapcsán beszélgettünk vele.
Mi volt a legnagyobb kihívás ebben a show-ban?
– Az, hogy robotokkal és bábokkal kellett dolgoznunk, és elérjük, hogy a segítségükkel olyan történetet mutassunk be, amely kétszer 45 percen keresztül leköti a közönséget. Az is kihívás, hogy igazi színházat csináljunk.

Melyik rész a kedvence?
– Azt hiszem, hogy az első felvonás végét szeretem. A második felvonás meg azért tetszik nagyon, mert akció van benne.

Mennyiben különbözött a színháztól ennek a show-nak az elkészítése?
– Ez sokkal nagyobb színpad, és bábokkal kellett dolgoznom. Néha öt-hatezren is megnéznek egy műsort, és amikor rendezel, szem előtt kell tartanod ezt.

Könnyebb volt dinókkal dolgozni, mint színészekkel?
– Ez egy nagyon veszélyes kérdés. Ha rosszul válaszolok, nagy bajba kerülhetek (nevet). Azt mondanám, a dinoszauruszok nem panaszkodnak, azt teszik, amit mondok. De szeretek színészekkel dolgozni.

Van egy narrátor is a show-ban. Bizonyára kiváló színész… Milyen karaktert keres, amikor kiválasztja a színészeket?
– Számomra az a legfontosabb, hogy érdekes legyen nézni az illetőt. Szeretem azokat, akik kicsit különböznek az átlagtól.

Mindig szerette a dinókat?
– Normális srác vagyok – gyerekkoromban a dinoszauruszok voltak a legmenőbbek a világon. Aztán alábbhagyott az imádat. De amikor először láttam a BBC-n a „Séta a dinoszauruszok”-kalt, megtetszett a show.

Most mivel foglalkozik?
– Befejeztem egy musicalt ifj. Sammy Davisről, és valami új dolgon is dolgozom, egy kísérleti színházról van szó. Jövőre nyílik meg.

Ha elvállalhatná egy musical megrendezését, melyik lenne az?
– Imádom Sweeney Toddot. Nagyszerű színpadi show. És az Angyalok városát is. A klasszikus musicaleket szeretem.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest