A látványosságok mellett persze komoly hangsúlyt fektettek arra is a szervezők, hogy az érdeklődők minél többet megtudjanak a képzéseikről, a hallgatói életről. Ez utóbbinak érdemes is utánanézni, hiszen a katonai szakokra jelentkezők nemcsak egyszerűen egy képzést választanak maguknak, sokkal inkább egy életformát. Ennek szerves részét képezi például a szigorú napirend is.
A különböző szakokról szóló előadások mellett sokakat foglalkoztatott a fizikai alkalmassági vizsga is, melyet a nyílt napon ki lehetett próbálni. Szintén érdekes program volt – bár az utóbbinál talán kevésbé hasznos – a dögcédula-készítés vagy a fegyverbemutató. A diákok szinte mindegyike hasznosnak ítélte a nyílt napot, és összességében ez az esemény látványosságnak sem utolsó. Már csak a vattacukorárust hiányoltuk.
Egy percben - Bán Nikolett
Könnyed eleganciával gördült be a gyakorlótér közepére egy BTR–80-as típusú páncélozott szállítójárművön a ZMNE nyílt napján. A végzős hallgatót a katonaéletről faggattuk.
Miért ezt a pályát választottad?– Mindig is vonzott az a rendszeresség, amit ez az életmód nyújtani tud. A napirendünk nagyon szigorú, de aki fogékony erre, annak gyorsan természetessé válik. Ehhez persze valamilyen szinten fanatikusnak kell lenni. A tanáraink gyakran szokták mondani, hogy egy szál gatyában is katonának kell lennünk. Az életünk minden pillanatában katonaként kell viselkednünk. Ezt vállalni kell annak, aki ide jelentkezik.
Sok lány számára vonzó ez?
– A női hallgatók aránya tíz százalék körül van. A honvédségben ennél jóval több nő szolgál, akár ennek kétszerese is. Ezzel pedig nemzetközi összehasonlításban is előkelő helyen szerepelünk. Kiss andrás



Logikai játék a számokkal

