Megnyílt a brüsszeli képzőművészeti vásár

Megnyílt pénteken Brüsszelben a hagyományos év eleji nemzetközi képzőművészeti vásár, amelyen egyedüli magyar kiállítóként a Kálmán Makláry Fine Arts galéria is részt vesz.
Az antik és modern művészet értékeit egyaránt felvonultató Brussels Antiques and Fine Arts Fair (BRAFA) január 31-ig tart. A vásárt idén 55. alkalommal rendezik meg a 12 ezer négyzetméteres Tour et Taxis kiállítószalonban.

A budapesti székhelyű galéria Reigl Judit, Hantai Simon, Kallos Pál, Major Kamill, Huszár Vilmos, Csáky József és Beöthy István munkáival képviselteti magát. Mint a galéria közleményéből kiderül, a Franciaországban élt magyar származású művészek neve ismerősen cseng a nemzetközi színtéren is, így a tavalyi brüsszeli sikerhez hasonlóan idén is nagy érdeklődést várnak standjukon. Makláry Kálmán szerint elsődleges céljuk, hogy az ilyen vásárokon egyre több gyűjtő számára juttassák el azt az információt a kiállított képek segítségével arról: a magyar művészek között is van néhány, a nemzetközi színtéren is kiemelkedő jelentőségű képzőművész.

A magyar standon helyet kapó művek alkotói közül egyetlen magyar kortárs művészéiként Reigl Judit munkái a világ legnagyobb és legfontosabb kortárs közgyűjteményeiben kaptak helyet, köztük a New York-i Museum of Modern Artban (MoMA), a londoni Tate Modern-ben, a párizsi Pompidou központban, vagy a New York-i Metropolitan Múzeumban. Utóbbiban a Robbanás című festménye az állandó kiállításon is szerepel, egy teremben többek között Jackson Pollock alkotásával - áll a közleményben.

Ugyancsak kiállítják a két éve elhunyt, Franciaországban élt magyar származású művész, Hantai Simon alkotásait. A festő munkája tartja az abszolút aukciós rekordot a magyar kortársak között: a Christie,s 2005-ös párizsi árverésén 462 ezer eurót, mintegy 37 millió forintot adtak a műért. Bemutatják a magyar kiállítók az utóbbi években egyre népszerűbb Kallos Pál festményeit, a "Franciaországban ismerősként csengő" Beöthy István és Csáky József alkotásait, de helyet kapott a még ma is alkotó Major Kamill egy-egy műve, valamint Huszár Vilmos néhány munkája.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
DrSport
PCLand.hu