A tömítetlen készüléken, a fővezetékhez csatlakozó részén, az úgynevezett hollander-anya le volt lazulva: alig két menet tartotta össze a kályhát a csővezetékkel - mondta az ezredes. A szakértők kizárták, hogy a robbanás miatt lazult volna meg a csavar, így akár a szándékosság is feltételezhető — tette hozzá.
A szakemberek most azt vizsgálják, hogy a két hiba miatt mennyi idő alatt telítődhetett gázzal a szoba, és mi indíthatta be a detonációt — mondta Dobson Tibor. A főosztályvezető azt is elmondta, hogy a megsemmisült lakásban a tűzvizsgálók és a gázművek szakembereivel közösen tartott korábbi helyszíni szemle során találtak ugyan két gázpalackot, de kiderült, azok sértetlenek voltak, így nincs közük a balesethez.
Az egyik gázpalack teljesen tele volt, míg a másikból, amely rá volt kötve a Szieszta gázkályhára, nem hiányzott annyi, hogy szivárgás esetén ekkora robbanást okozzon — jegyezte meg. A főváros V. kerületében, a Honvédelmi Minisztériummal szemközti 48 lakásos társasház legfelső, ötödik emeletén történt a robbanás, s a detonáció következtében három lakás megsemmisült. Az épület tetőszerkezete és födémje megsérült, a gázrobbanás miatt az egész épületet életveszélyessé nyilvánították.
Annak a lakásnak a tulajdonosa, ahol a robbanás történt, a kórházba szállítás után meghalt, három másik ember szintén kórházi kezelésre szorult. Az éjfél után történt robbanás idején 86-an tartózkodtak az épületben. Őket kiköltöztették, többségük rokonoknál kapott elhelyezést.
Az V. Kerületi Rendőrkapitányság a Balaton utca 12. szám alatti gázrobbanást követően közveszély okozás miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.



Logikai játék a számokkal

