Radák Eszter, a budapesti egyetem tanára, a tárlat társkurátora elmondta az MTI-nek, hogy a kiállítás lényege a közös gondolkodás, s ez látszik is a fiatal generáció művein.
A szlovák művészhallgatók munkáira a nagy méretek, a figurális, expresszív festészet a jellemző. Itthon is újfajta kifejezési mód látszik kibontakozni, a mikronarratívák, az egyszerű használati tárgyak, a mindennapi élet megkövetelte "robot" megjelenítése a vásznon. Az is észrevehető, hogy a festészet erősödik a videoinstallációval szemben - tette hozzá. A giccskultúra populáris darabjai is ott lesznek a falakon. Példaként említette a kurátor, hogy a giccstájképek alaptémáját továbbfejlesztve körömlakkal és festékszóróval festette meg képét az egyik hallgató. Az anyagokkal is kísérleteznek a fiatalok és mindkét oldalon sok a humor, a könnyed, ironikus hangvétellel elkészített mű.
Radák Eszter pozsonyi kollégájával, Iván Csudai professzorral közösen válogatta a kiállítás anyagát, amelyből kiderült számára, hogy sok a közös vonás a festőhallgatók látásmódjában. Ezt nem tartja véletlennek, mert egy kultúrkörben élünk és a festményekből megmutatkozik a térség ereje - jegyezte meg.
A pozsonyi és a budapesti művészeti egyetem között már régi a kapcsolat, 16 éve a szobrászhallgatók jártak Budapesten, hosszú ideje figyelték egymás munkásságát, bár a régió országaira inkább a nyugatra figyelés jellemző. Egy éve Kőnig Frigyes rektor és Radák Eszter kint járt Pozsonyban, s akkor határozták el a mostani, budapesti közös kiállítás létrehozását.
A Párhuzamok című tárlat február 12-ig tart nyitva a Magyar Képzőművészeti Egyetemen.
Magyar és szlovák festőnövendékek közös tárlata Budapesten
- MTI
- 2010-01-27 06:28
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
A budapesti és a pozsonyi képzőművészeti egyetem 30 festőszakos hallgatójának mintegy 50 munkájából nyílik kiállítás Párhuzamok címmel a Magyar Képzőművészeti Egyetem Barcsay Termében csütörtökön.
Itthon
Nagyvilág
- Újabb perben marasztalták el holokauszttagadásért Gerd Honsikot
- Az Interpol a koránégetés veszélyeire figyelmeztet
- Felfüggesztett börtönbüntetés egy volt budapesti osztrák főkonzulnak
- Terjed a nyugat-nílusi vírus Romániában
- Pokolgépek robbantak Szomáliában
- Al-Kaida-vezetők szökése
- Pokolgép robbant Vlagyikavkazban
Bulvár
Gazdaság
- Erősödött a forint az euróhoz és a svájci frankhoz képest
- Fideszes képviselők javaslatcsomagja a lakáshitelesek megsegítésére
- Több mint 60 magyar cég a régió 500-as listáján
- A szüretelőket is ellenőrzi az APEH
- 40-45 százalékos szőlőtermés-kiesés lehet az idén
- Nő a lengyelek ellenállása az euróval szemben
- Fontos fordulat a magyar költségvetési retorikában
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 20:53Újabb perben marasztalták el holokauszttagadásért Gerd Honsikot
- 20:15Rendteremtő kemény kéz
- 19:57Erősödött a forint az euróhoz és a svájci frankhoz képest
- 19:29Pintér Attila hosszabbított Győrben
- 19:07A világ leghosszabb utcai koncertje Berlinben
- 18:41Az Interpol a koránégetés veszélyeire figyelmeztet
- 18:34Több mint 60 magyar cég a régió 500-as listáján
- 18:01Világtáncfesztivál Budapesten
- 17:37A szüretelőket is ellenőrzi az APEH
- 17:2440-45 százalékos szőlőtermés-kiesés lehet az idén
- 17:09Lopott járművel és alkatrészekkel buktak le a határon
- 16:52Ingyenjeggyel kárpótolja az MLSZ a lemaradt szurkolókat
- 16:39Rácz Félix visszatér az ökölvívás világához
- 16:27Fideszes képviselők javaslatcsomagja a lakáshitelesek megsegítésére
- 16:11Nő a lengyelek ellenállása az euróval szemben



Logikai játék a számokkal

