A jelentkezések számából - eddig pontosan 50.197 - az látszik, hogy egyre több olyan ember van az országban, aki tevőlegesen is részt akar venni a változásban - vélekedett.
Tájékoztatása szerint az önkéntesek feladata lehet irodai ügyelet, ajánlószelvények gyűjtése, direkt marketing levelek kihordása, további toborzás, telefonhívások, elektronikus levelek kiküldése és sms-küldés.
Kérdésre elmondta, százezer önkéntest szeretnének toborozni.
Az adománygyűjtéssel kapcsolatban Nyitrai Zsolt kifejtette: a több mint 130 millió forintnyi adomány körülbelül 41 ezer befizetésből gyűlt össze 2-2,5 hét alatt. Az átlagos támogatás fejenként 3.200 forint, a leggyakoribb összeg pedig 5 ezer forint volt. Jellemzően kisebb összegekből állt össze a 130 millió forint, de volt olyan adományozó is, aki egymillió forintot utalt - mondta.
Előzmények
Nyitrai Zsolt emlékeztetett, Orbán Viktor Fidesz-elnök az év első napjaiban küldött levelet a párt támogatóinak, amelyben arra kérte őket, jelentkezzenek önkéntesnek, és ha tudják, támogassák a Fidesz választási felkészülését, kampányát anyagilag. Sem az adománygyűjtés, sem az önkéntestoborzás nem ért még véget - tette hozzá az operatív igazgató.Kétmillió ajánlószelvény a cél
A Fidesz-KDNP hivatalos kampánynyitója március 15-én lesz egy budapesti szabadtéri rendezvény keretében - közölte.Hangsúlyozta, a Fidesz célja az, hogy több mint kétmillió ajánlószelvényt gyűjtsön össze.
Az internetes kampányról kérdésre kifejtette: használni kívánják az internet adta lehetőségeket. Mint mondta, sokat tanultak az online kampánnyal kapcsolatban például Barack Obama amerikai elnök kampányfőnökétől, Nicolas Sarkozy főtanácsadójától - aki a francia elnök online megjelenéséért felelős -, valamint a republikánusok volt politikai igazgatójától is.



Logikai játék a számokkal

