A tervezett fejlesztések közt idén az ovi-suli program keretében a város négy óvodájában tornaszobákat, sportudvarokat, csoportszobákat újítanak fel. Korszerűsítik a város járóbeteg-ellátását is, a jövő év elején pedig a révállomástól a Bolgár utcáig húzódó két kilométeres gátat erősítik meg a történelmi óváros védelmének érdekében. 2011 márciusáig a tervek szerint befejezik a Barackos út és az Egres utca felújítását is.

A part látványterve az új gáttal
A városközpont-rehabilitáció kezdetének időpontja a hatósági döntések függvénye. Mindezek mellett az energiatakarékosság érdekében hetvenöt panellakást, két óvodát és a Városi Szolgáltató Zrt. épületeit is felújítják, tizenhárom társasház 361 lakásának fűtéskorszerűsítését pedig az ökoprogramban végzik el.

A part mostani, téli hangulatban
Kisokos
Amit Szentendréről, a Dunakanyar ékszeréről érdemes tudni:- Szentendre a római időkben is fontos helyőrségi központ volt, mediterrán, szőlőtermelő arculata ekkor alakult ki. A XVIII. században a tokaji borokkal egyrangú volt vörösbora, majd szerb, dalmát, görög, német és magyar kereskedők izgalmas kombinációja tette azzá a várost, ami. A XIX. században egy filoxérajárvány végzett a szőlőtőkékkel, így a borkultusz megszűnt, a XX. század elején a városba települő művészek azonban új színt vittek a város életébe.
- Future City Game Szentendre az elsők közt volt, ahol megrendezték – a British Councillal – a Jövőváros-játékot. A középiskolás részvevőktől érkezett ötletek egy részét beépítették a fejlesztési tervekbe.
„Mindig az a legfontosabb fejlesztés a városban, amelyen éppen dolgozunk.”
![]() |
| dr. Dietz Ferenc |
– Mindig az a legfonto-sabb, amin éppen dolgozunk. A kívülállónak a Fő tér és környéke, a Dumtsa Jenő utca
felújítása az érdekes, de nekünk, szentendreiek-nek a gátak megújítása, a csapadékvíz elvezetése, a Pismány két nagy gyűjtőútjának kevésbé látványos kivitelezése. Amivel foglalkozni kell, az mindezek kommunikációja. Hogy összefogunk a kistérséggel, hogy jó lesz, ha az óvodában energiatakarékos sportszoba van, és ha nem kell rettegnünk, hogy a gát mikor megy tönkre.
Milyen eszközökkel kommunikálják ezeket?
– Már polgármesterré választásom előtt is tartottam lakossági
fórumokat. Ezek ötleteiből jött létre 2007-ben a város jövőjét 15–20 évre meghatározó Dumtsa-terv. Jelenleg a hivatal ügyfélszolgálatán városkönyvbe várjuk a szentendreiek véleményét, működtetünk zöld számot, várjuk az e-maileket is a javaslatokkal, illetve egy zöld dobozba dobhatják be szintén a hivatalban a lakosok a környezetvédelemmel kapcsolatos ötleteiket. Úgy vettem észre, szeretnek élni a lehetőségekkel.




Logikai játék a számokkal

