Kétmilliárd dollár fölött az Avatar világbevétele

Túllépte a kétmilliárd dolláros (400 milliárd forintos) globális jegybevételt James Cameron Avatar című sci-fije, amely hetedik hete vezeti az észak-amerikai kasszasikerlistát.
A hét végén ismét a 3D-s szuperprodukcióra ültek be a legtöbben Amerika és Kanada mozijaiba: 30 millió dollárért (5,8 milliárd forintért) fogytak rá a jegyek. A 20th Century Fox bejelentése szerint a film ezzel együtt már csaknem elérte a Titanic 1998-as észak-amerikai bevételi rekordját, a 601 millió dollárt (117 milliárd forintot). A stúdió szerint a csúcsdöntés szerdára várható.

A világszerte számolt bevételek közben elérték a 2 milliárd 39 millió dollárt. Ebből a külföldi jegyeladások 1,45 milliárd dollárra (282 milliárd forintra) rúgnak. A szakértők a csúcsbevételek értékelésével kapcsolatban azonban ismét rámutattak, hogy az Avatar rekordjaiban komoly szerepe van a jegyárak, ezen belül a 3D-s jegyárak növekedésének, valamint a megemelkedett vetítésszámnak is.

A hétvégi boxoffice-lista második helyét Mel Gibson új akcióthrillere, az Edge of Darkness szerezte meg 17, 1 milliós (3,3 milliárd forintos) kasszával. A színész több éves kihagyás után vállat ismét főszerepet. A produkcióban nyomozót alakít, aki saját lánya gyilkosai után kutatva politikai összeesküvés szálaiba gabalyodik. A felmérés szerint főleg a 35 évesnél idősebb nézőket érdekelte a krimi.

A harmadik helyen a When in Rome című romantikus vígjáték végzett 12,1 millió dollárral (2,4 milliárd forinttal), a negyedik a The Tooth fairy lett tízmilliós (2 milliárd forintos) bevétellel, ötödiknek pedig Denzel Washington Éli könyve című apokalipszisfilmje futott be 8,8 millió dollárral (1,7 milliárd forinttal).

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest