Vendéglátóink nagy sikerként könyvelik el, hogy 2013-ban itt, Schladmingban rendezik meg az alpesi-sí-világbajnokságot. Ennek idejére ugyan a fő pályákról le kell mondaniuk a vendégeknek, de cserében a verseny olyan állami és magánberuházásokat vonz, a térségnek olyan reklámot csinál, amit semmi mással nem lehetne elérni.
Nem véletlen hát, hogy itt és a Ski Amade négy másik síterepén az idei szezon előtt 100 millió eurót, vagyis 27 milliárd forintnyi összeget költöttek fejlesztésre. Ennek 20 százaléka a hóágyú rendszer továbbépítésére ment el. Ezen felül elsősorban a felvonórendszert korszerűsítik. A csákányosokat ülős liftek váltják fel, a 2-4 személyes liftket pedig 6 és 8 személyes, automata biztosnági rendszerrel kiegészített felvonók váltják fel, aminek eredményeképp a reggeli, indulási csúcsot leszámítva lényegében sehol semennyi időt sem kell a liftek előtt várakozásal tölteni.
A pihenésre és lazításra ott vannak a pályaéttermek, a hütték, amelyek között olyan is van például Planai-on a Schafalm, ahol egyszerre 500 embert tudnak leültetni és gyorsan kiszolgálni.

A szervezés kiváló: a felvonóknál, sílifteknél nincsenek sorok, jók az éttermek és hütték, sok az egyéb szolgáltatás
Osztrák sógoraink nem bíznak semmit a véletlenre. A kicsiket már szinte a járással egyidőben megtanítják síelni, hiszen ők a jövő vendégei. Az iskolákat a híres versenyzők vezetik, nevük, világkupa és olimpiai címeik vonzóak mindenki számára. A mi újságírócsoportunkat például Michael Tritscher, a 92-es lillehammeri olimpia szlalombronzérmese kalauzolta Schladming pályáin, Reiteralm lejtőin pedig Mario Malt világkupa- győztes szlalomossal ismerkedtünk meg.
Akinek nem elég a nappali síelés, annak ott vannak a kivilágított éjszakai pályák. Akinek nem ad elég adrenalint a síelés, az élvezheti a 6-7 km-es szánkópályákat, és mehet sífutni vagy sítúrázni. A fiatalokat várják az ügyességet tesztelő pályaszakaszok és funparkok. Schladmingban, a Planai fő pályájának tövében van az ország legnagyobb „apréski” bulihelye, a Tenne.
Hasznos linkek
www.skiamade.comschaldming-dachstein.at
www.planai.at
www.dachsteingletscher.at
www.ski-reiteralm.at
www.skiregion-ramsau.at
Ski Amadé:
– Schladming-Dachstein
– Flachau és vidéke
– Grossarltal
– Hochkönig
– Gastein
Összesen:
25 síterep
270 lift
860 kilométer sípálya (83% hóágyúzott)
A 6 napos felnőtt bérlet ára főszezonban 196 euro



Logikai játék a számokkal

