Az eredeti, 1985-ös változat előadói között Bob Dylan is szerepelt, akinek sorait ezúttal Lil' Wayne rapper szólaltatta meg. „Azt mondtam, viccel?” - válaszolta a fegyverbirtoklás vádja miatt perbe fogott rapper arra a kérdésre, hogy mit szólna, ha Bob Dylan szakaszát venné át. Lil' Wayne saját bevallása szerint nagy megtiszteltetésnek érezte, hogy ő énekli Dylan sorait, gondot csak az jelentett, hogy rapperként nem szokott énekelni. A kezdeményezésről szólva Wayne azt mondta: „Szerintem elképesztő, amit Haitiért tesznek, de azt is gondolom, hogy szintén elképesztő, amit New Orleansért nem tettek meg”.
A zenészek a 25 évvel ezelőtti helyszínen, a híres hollywoodi A&M komplexumban vették fel a dalt, amely anno Quincy Jones produceri felügyelete alatt készült. Az eredeti We Are The World a megjelenés után azonnal meghódította a slágerlistákat, és több mint 30 millió dollárt hozott Afrika megsegítésére. A balladát többek közt olyan nagyságok szólaltatták meg mint Michael Jackson, Lionel Richie - a dal két szerzője -, Stevie Wonder, Tina Turner, Ray Charles, Bruce Springsteen, Diana Ross, a már említett Bob Dylan és Cyndi Lauper.



Logikai játék a számokkal

