Új vezető a Pécsi Balett élén

Leváltotta Vincze Balázst és a helyére Kováts Tibort, az Állami Balett Intézet tanárát nevezte ki a Pécsi Balett vezetőjének a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója, írta csütörtökön az Új Dunántúli Napló.
Balikó Tamás teátrumigazgató a lapnak azt mondta: a váltás közös megegyezéssel történt, Vincze Balázs kiemelt fizetéssel a tánctársulat tagja marad és tanácsadóként is tovább tevékenykedik.

A direktor a lépést azzal indokolta, hogy az elmúlt két évben csaknem a felére csökkent a színház balettelőadásainak nézettsége. Másrészt az Európa Kulturális Fővárosa program évében a külföldi közönségre fokozottan oda kell figyelni, a Pécsre irányuló megkülönböztetett érdeklődést ki kell használni, Kováts Tibornak pedig kitűnő szakmai kapcsolatai vannak Nyugat-Európában, ő egy olyan nemzetközi hírű táncszakember, aki ért az üzlethez is.
Révész Mária, az önkormányzat kulturális bizottságának elnöke ugyanakkor elképesztőnek tartja a történteket. Úgy vélte: a fennállásának idén 50. évfordulóját ünneplő Pécsi Balett az EKF-program egyik nagykövete. A Vincze Balázs vezette társulat jó munkáját sikeres bemutatók jelzik, Vinczének még fegyelmije sem volt, így a döntést semmi nem indokolja - olvasható a baranyai napilapban.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest