Perjési Klára, Gyula polgármestere elmondta: a város egy korábban kibocsátott kötvényből 400 millió forint vissza nem térítendő forrással támogatja a fejlesztést, míg további 650 millió forint értékű kötvényt a tulajdonában álló várfürdő rendelkezésére bocsát egyfajta hitelként. A fürdőnek ezt 16 év alatt kell visszafizetnie. A fürdőt működtető társaság további 200 millió forinttal járul hozzá a költségekhez. A beruházás várhatóan az idei esztendő utolsó negyedében kezdődik és legkésőbb 2012 elejére fejeződik be.
Két és fél milliárd forintból bővül a Gyulai Várfürdő
- MTI
- 2010-02-04 13:23
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
Közel 900 négyzetméter vízfelülettel új családi élményfürdő épül a Gyulai Várfürdőben; a projekt összköltsége 2,5 milliárd forint, amelyből 1,25 milliárd forintot az unió és a központi költségvetés biztosít.
A kormány kiemelt fejlesztéssé nyilvánította a várfürdő bővítésének terveit, így a mostani döntéssel együtt immár több mint 10 milliárd forint támogatásban részesült Magyarország hét - közöttük a zalakarosi, a hévízi, a szegedi és a hajdúszoboszlói - fürdő. A regionális operatív programok forrásaiból átlagosan 20 százalék fordítható a turizmusra, ami a 2013-ig tartó időszakban mintegy 300 milliárd forintos támogatást jelent.
Perjési Klára, Gyula polgármestere elmondta: a város egy korábban kibocsátott kötvényből 400 millió forint vissza nem térítendő forrással támogatja a fejlesztést, míg további 650 millió forint értékű kötvényt a tulajdonában álló várfürdő rendelkezésére bocsát egyfajta hitelként. A fürdőnek ezt 16 év alatt kell visszafizetnie. A fürdőt működtető társaság további 200 millió forinttal járul hozzá a költségekhez. A beruházás várhatóan az idei esztendő utolsó negyedében kezdődik és legkésőbb 2012 elejére fejeződik be.
Perjési Klára, Gyula polgármestere elmondta: a város egy korábban kibocsátott kötvényből 400 millió forint vissza nem térítendő forrással támogatja a fejlesztést, míg további 650 millió forint értékű kötvényt a tulajdonában álló várfürdő rendelkezésére bocsát egyfajta hitelként. A fürdőnek ezt 16 év alatt kell visszafizetnie. A fürdőt működtető társaság további 200 millió forinttal járul hozzá a költségekhez. A beruházás várhatóan az idei esztendő utolsó negyedében kezdődik és legkésőbb 2012 elejére fejeződik be.
Itthon
Nagyvilág
- Európában egyre gyorsabban terjed a járvány
- Kiszabadítottak a fogságból egy magyar nőt Egyiptomban
- Hadgyakorlatot kezdett az iráni Forradalmi Gárda
- Két és fél évet kapott Amerikában a magyar hacker
- Az ORF-et letiltották a Facebookról
- Ezrek tiltakoztak a politikai korrupció ellen
- Megúszhatja a vereckei emlékmű felgyújtója
Bulvár
Gazdaság
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 17:55Ejtették a doppingvádat Lance Armstrong ellen
- 17:43Másodfokú riasztást adtak ki 8 megyére a havazás miatt
- 17:09Fegyverrel raboltak ki egy házaspárt Pécsváradon
- 17:01Hull a hó és hózik
- 16:45Fábry come back
- 16:13Európában egyre gyorsabban terjed a járvány
- 15:23Gázrobbanás egy XIII. kerületi társasházban
- 14:18Kiszabadítottak a fogságból egy magyar nőt Egyiptomban
- 14:13Hamarosan nyilvánosság elé áll a Viszkis
- 13:14A Gazprom nem tud eleget tenni a keresletnek
- 12:53Meghalt Csurka István
- 12:36Navracsics: a közjót kell szolgálnia a kormánynak
- 12:05Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt
- 10:10Hadgyakorlatot kezdett az iráni Forradalmi Gárda
- 10:03Malév: elmentek a gépek



Logikai játék a számokkal

