Egy újabb Sarkozy-Merkel paktum

Az együttműködés erősítését szolgáló, tíz évre szóló, nyolcvan konkrét intézkedésből álló programban állapodott meg Németország és Franciaország - derült ki a két ország közös kormányülése után.
Nicolas Sarkozy francia elnök és Angela Merkel német kancellár vezetésével csütörtökön Párizsban tartották meg a két kormány - immár 12. - együttes ülését.

„Eltökélt szándékunk a kancellárral Európa és a világ újfajta szabályozásának szolgálatába állítani Németországot és Franciaországot. Vállaljuk a felelősséget és a lehetőséget, amit a francia-német tengely jelent” - mondta a tanácskozást követő közös sajtótájékoztatón a francia elnök. „Politikailag erős Európát szeretnénk, és ahhoz, hogy Európa politikailag erős legyen, Németországnak és Franciaországnak együtt kell működnie”.

Sarkozy elmondta, hogy a két kormány ezúttal konkrét intézkedésekről állapodott meg a következő tíz évre, miután az elmúlt időszakban "a nagy szerződések és nagyszabású nyilatkozatok" miatt kevesebb figyelem jutott a konkrétumokra. „Valóban az a célunk, hogy a francia-német tengely a lehető legkonkrétabban foglalkozzon honfitársaink életével” - hangsúlyozta Sarkozy.

A nyolcvan intézkedés olyan nagy területeket ölel fel, mint a pénzügyi és gazdaságpolitika; az energiapolitika és a klímavédelem; az innováció, a kutatás és felsőoktatás; a kül-, a biztonság- és a védelmi politika; a két ország civil társadalmának jobb együttműködése, valamint az intézményi keretek összehangolása.

A korábbi tervekkel ellentétben azonban nem jött létre közös francia-német miniszteri poszt. Párizs szerette volna, hogy ezentúl a két ország egy közös miniszterrel képviseltetesse magát egymás kormányülésein. Berlin a német törvényekre hivatkozva azonban nem támogatta a kezdeményezést: a német kormányban ugyanis csak német állampolgárok foglalhatnak helyet.

Sarkozy és Merkel jelezte, hogy Franciaország és Németország az Európai Unió február 11-én esedékes állam- és kormányfői találkozóján közös javaslatokat terjeszt elő a 27 tagállam gazdasági kormányzására, valamint a tavalyi decemberi koppenhágai klímacsúcs kudarcának következményeivel kapcsolatosan.

A közös kormányülésen elfogadott nyilatkozat szerint Franciaország és Németország kezdeményezni fogja, hogy az Európai Unió dolgozzon ki konkrét javaslatokat a gazdasági növekedés kiszámításának újfajta módszereire az úgynevezett Stiglitz-bizottság megállapítása alapján. A francia elnök felkérésére Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász 21 világhírű tudóssal együtt azt fogalmazta meg, hogy a GDP-n kívül szükség lenne olyan kiegészítő adatok vizsgálatára, amelyek az átlag mögötti szélsőségeket is mutatják a társadalmi jólét és a fenntartható fejlődés tekintetében.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest