Először a vízmű szakemberei ásták ki a helyet, műszerrel is mértek, de csőtörésnek nem találták nyomát. Ezt követően egy geológus, illetve a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság néhány szakembere vizsgálódott. Mintát vettek, elemeztek, de nem sikerült új forrásként azonosítani a jelenséget.
Utánuk azután ismét a vízműves dolgozók következtek, mert gyanússá vált, hogy a feltörő forrás viszonylag közel van a zalakarosi ivóvíz-kútjához. A titokra csak ekkor derült fény: a buzgártól mintegy nyolc méterre, a földfelszín alatti vezeték két darabja közötti gumi csatlakozás eresztette ki a vizet, ami csak távolabb tört a talaj fölé. Így viszont már nem volt kétséges, hogy mitől meleg a forrás, hiszen a mintegy 200 méterrel távolabb lévő víznyerő kútból 23 fokos vizet szivattyúznak.
A furcsa vízfeltörés január végén mutatkozott először, amikor látványosan csordogálni kezdett a víz. Kora reggel, a mínusz fokokat mutató időben gőzölgött, környékén elolvadt a hó és a jég.



Logikai játék a számokkal

