A féltonnás szállítmány repülőn érkezett Santo Domingóba. A Haitivel szomszédos Dominikai Köztársaság fővárosától alig 250 kilométerre fekszik Port-au-Prince, de a viszonylag rövid utat majdnem három nap alatt tette meg a teherautó. A határon közel 24 órát várakozott, majd egy nemzetközi konvojjal pénteken éjjel érte el a haiti főváros határát, ahol az állandó dugók miatt gyakran órákra lezárják az utat a teherszállító járművek előtt. Az adományt végül szombaton tudta kiosztani Sasvári Gábor, a MÖSZ programvezetője.
Az egyebek között antibiotikumokat, kötszert, pelenkát és a hiánycikknek számító fogkefét tartalmazó magyar adománycsomagot az átadás után a "haiti MÖSZ", a Mission Sociale des Eglises Haitiennes (MISSEA) veszi kezelésbe. A szállítmány útjának egyengetésében is ők támogatták a magyar szakembert, a dominikai testvérszervezettel - Servicio Social de Iglesias Dominicanas (SSID) - együttműködésben. Az együttműködés a helyismerettel rendelkező szervezetekkel a garancia arra, hogy a szállítmány a körülményekhez képest gyorsan eljut a leginkább rászorulókhoz - mondta Sasvári.
- A baj nagyságához képest ez egy kicsi csomag, és a sorsa jól mutatja a haiti helyzet nehézségeit - mondta a MÖSZ munkatársa. A világ legtávolabbi sarkából is küldenek segélyszállítmányokat a karib-tengeri Hispaniola szigeten fekvő országba, de a legtöbb a sziget másik feléről, a Dominikai Köztársaságból érkezik a sokhelyütt szinte járhatatlan utakon, mert a haiti főváros nemzetközi repülőterén még mindig nem állt helyre a földrengés előtti rend, és a tengeri kikötő sem teljesen fogadóképes.
Ez azonban még csak a kisebbik gond, jóval nagyobb probléma, hogy az adományok nagy része rögtön raktárakba kerül, mert nem állt még fel hatékony rendszer a kiosztásukra. Haiti 2004 óta gyakorlatilag ENSZ-protektorátus, nincs saját hadserege és a rendőrség felépítése még mindig folyamatban van, olyannyira, hogy segélyhívó telefonszáma sincs. A rendről és a belbiztonságról az ENSZ gondoskodik, de a január 12-i földrengésben a világszervezet békefenntartó missziójának (MINUSTAH) hatemeletes központi épülete összeomlott, maga alá temetve a misszióvezetőt és több mint 100 tapasztalt munkatársát.
Így egyik pillanatról a másikra megsemmisült a közigazgatás legfőbb szerve és egyelőre nincsen helyette másik, kellően felkészült szervezet, amely alkalmas volna a katasztrófa után indult világméretű segélyakció összefogására. Az egyetlen működő struktúra az egyházaké. Ezt egészítik ki a külföldi civil - vagy úgynevezett nem kormányzati - szervezetek (NGO-k), amelyek évtizedek óta dolgoznak a "terepen", a nyugati félteke legszegényebb országában.
A MÖSZ is erre a helyi hálózatra kíván támaszkodni - hangsúlyozta Sasvári Gábor. Hozzátette: a magyar szervezet első haiti akciójának legfőbb célja a helyzet felmérése és a bekapcsolódás a segélyezés, majd a későbbi fejlesztés nemzetközi munkamegosztásába. A külön szakmának számító humanitárius munka szabályai szerint a természeti csapások utáni első hónap az úgynevezett gyorssegélyezés időszaka. Ilyenkor kell menteni, ami menthető és megteremteni a mindennapi élet alapvető feltételeit. A második hónaptól kitágul a horizont, a hosszabb távú újjáépítési és fejlesztési programok következnek, ezek előkészítéséhez azonban a katasztrófa bekövetkezte után azonnal hozzá kell látni - mondta Sasvári.
A MÖSZ és az említett két karibi szervezet egyaránt az egyházi hátterű segélyszervezeteket összefogó ACT Alliance tagja. A nemzetközi szövetség most egy nagyszabású, több száz millió dolláros programot tervez. Haiti központjában, egy port-au-prince-i irodában egymást érik a megbeszélések, miközben a "gyorsreagálású" segélyezésre szakosodott munkatársak is lázasan dolgoznak. A kezdeményezés még csak formálódik, várhatóan február közepére áll össze és akkor hozzák majd nyilvánosságra a részleteket.
A magyar szervezet várhatóan iskolák és gyermekotthonok újjáépítésében és felszerelésében vesz majd részt - mondta Sasvári Gábor, aki a MÖSZ segélyszállítmányának célba juttatása után a következő napokban azokat az intézményeket járja végig, amelyekben a remények szerint magyarországi adományozók jóvoltából indul majd be újra az élet.



Logikai játék a számokkal

