A Népszabadság felidézte: Bajnai Gordon miniszterelnök úgy döntött, január 20-tól leállnak az állami közbeszerzések, pontosabban el lehet indítani az eljárásokat, de döntést már csak az új kormány megalakulása után lehet meghozni.
Dezső Attila, a Hivatalos Közbeszerzési Tanácsadók Országos Szövetsége (KÖSZ) elnöke a lapnak arra a súlyos problémára hívta fel a figyelmet. Mint mondta: jelenleg az uniós forrásból megvalósuló fejlesztések évente 100 milliárd forinttól esnek el amiatt, hogy a közösség szabálytalanságokat tár fel a közbeszerzésekben. Ez az összeg pedig jelentősen megugorhat amiatt, hogy aki most uniós értékhatás felett közbeszereztet, és azt nem elektronikusan bonyolítja, az eleve szabálytalan.
Normál körülmények között a központi költségvetés szervei januárban és februárban készítik el közbeszerzési terveiket, és ezt követően, március elején írják ki a felhívásokat. A Népszabadság szerint vélhetően ez most nem így lesz.



Logikai játék a számokkal

