Az Endeavour hat amerikai űrhajóssal - köztük egy nővel - indult el a Föld körül hozzávetőleg 350 kilométeres magasságban keringő Nemzetközi Űrállomásra (ISS), és tervek szerint szerdán ér oda. A parancsnok George Zamka, a pilóta Terry Virts, a repülőmérnök Stephen Robinson, az "űrsétálók" Robert Behnken és Nicholas Patrick, a missziófelelős hölgy pedig Kay Hire. Az Endeavour rakterében egyebek között egy 18 tonna tömegű, hét méter hosszú, 4,5 méter széles összekötőmodult szállít az űrbázisra, és ugyancsak eljuttatja oda az olasz gyártmányú, Cupola nevű csillagászati megfigyelő berendezést.
Az idén ez az első űrsiklóindítás. Ebben az évben még négy missziót terveznek, és ezzel lezárul az 1981-ben kezdődött űrrepülőgép-program. Az amerikaiak eredetileg a nyolcvanas években négy űrsiklót állítottak szolgálatba: a Columbiát, az Atlantist, a Discoveryt és a Challengert. Miután a Challenger 1986-ban az indítás után nem sokkal felrobbant, és hét űrhajós veszett oda, építették meg pótlására a most indulni készülő Endeavourt, amely először 1992-ben emelkedett a magasba.
2003 februárjában az első űrsiklót, a Columbiát is katasztrófa érte: visszatérés közben az indításkor megsérült hővédő burkolata annyira felforrósodott, hogy az űrrepülőgép szétrobbant, ugyancsak hét asztronauta halálát okozva. A Columbia pótlására már nem készítettek újabb űrsiklót, és akkoriban több mint két évig szüneteltették az űrrepülőgépek indítását.



Logikai játék a számokkal

