Dyga Zsombort is meglepte a zsűri döntése

„Még mindig nem térek magamhoz” - mondta Dyga Zsombor, akinek Köntörfalak című filmje a legjobb rendezőnek járó elismerés mellett még három további díjat zsebelt be a 41. Magyar Filmszemle hétfői záró gáláján. Dyga Zsombor a díjátadót követően azt mondta: meglepő a zsűri döntése, mivel „egy pici, egészen apró szerzői filmről van szó”.
„A legnagyobb alázattal fordultunk a történet felé és álmunkban sem gondoltuk volna, hogy a filmnek ekkora sikere lesz” - árulta el a rendező, aki szerint a Köntörfalak közönségdíja is azt mutatja, hogy a film sikere főleg a színészi játéknak, Rába Rolandnak, Tompos Kátyának és a legjobb férfi alakítás díját elnyerő Elek Ferencnek köszönhető.

Dyga Zsombor felidézte, hogy a forgatás alatt voltak nehéz időszakok, de még az egy éves leállást is a hasznukra fordították: tovább csiszolták a színészekkel a jeleneteket. "Így amikor végre folytathattuk, már semmit sem improvizáltunk, minden részlet a helyére került" - idézte fel a rendező.

A Köntörfalak című filmdrámában két vadidegen egy félresikerült randin szóba elegyedik egymással, amikor megjelenik a nő bátyja - mint kiderül, hármukat egy régi titok fűzi őket. A film, amelynek vágásáért Czakó Judit kapta a szemlén az Arany Olló díjat, csütörtöktől látható a magyar mozikban.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
DrSport
PCLand.hu