A Buzz a mobilkészülékekkel és a Google Android operációs rendszerét használó okostelefonokkal is kompatibilis, a GPS-szel felszerelt készülékek segítségével még azt is tudni lehet majd, hogy az ismerősök éppen hol tartózkodnak. Mivel a Buzz a Gmail levelezőrendszer alapjain nyugszik, hamarosan 176 millió felhasználó számára lesz elérhető. A Google abban bízik, hogy a Twitter a Picasa és a Flickr szolgáltatásainak "becsatornázásával", kihívója lehet a világszerte már 400 millió felhasználót számláló Facebook közösségi portálnak, amely egyelőre nem szerepel a megnevezett partnerek között.
Az amerikai internetes óriás már korábban is próbált betörni a közösségi portálok világába, a 2004-ben életre hívott Orkut azonban eltekintve egy-egy térségtől, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A Google most a Yahoo nyomdokaiba lépve próbálja e-mail szolgáltatásán keresztül felépíteni saját közösségi birodalmát.



Logikai játék a számokkal

