A magyar játékos a negyeddöntőben a Melanie Oudin (amerikai)-Patty Schnyder (svájci) mérkőzés győztesével találkozik, pénteken.
Az első játszmában a kissé megszeppent Martic hibát hibára halmozott, Szávay szinte akkor nyert pontot, amikor csak akart, és 26 perc alatt zsebelte be a szettet. A folytatásban azonnal brékelte a 19 esztendős horvát teniszezőt, 3:1-es előnyhöz jutott, ám ekkor egy kissé megtorpant, riválisa pedig kiegyenlített (3:3). Ezt követően, 4:4 után ismét megvillant a magyar játékos, elnyerte ellenfele adogatójátékát, és ezzel el is dőlt a meccs.
„Jól kezdtem, ugyanakkor az ellenfelem az elején sokat hibázott - mondta párizsi sikere után Szávay. - A második játszmában, amikor egy kissé megtorpantam, jól jött, hogy beszélhettem az edzőmmel, ez sokat lendített a játékomon.” A magyar teniszező két éve döntős volt a párizsi tornán - a fináléban az orosz Anna Csakvetadzétől kapott ki -, tavaly viszont már az első körben kiesett.
A csütörtöki összecsapás hátteréhez tartozik, hogy Kuhárszky Zoltán, Martic jelenlegi edzője, korábban Szávay trénere volt.
Eredmények, nyolcaddöntő:
SZÁVAY-Martic (horvát) 6:2, 6:4Safarova (cseh)-Schiavone (olasz, 4.) 7:5, 6:2
Peer (izraeli, 6.)-Sprem (horvát) 6:4, 6:3



Logikai játék a számokkal

