Kezdődhet az Északi Áramlat kivitelezése

A finn környezetvédelmi hatóság is áldását adta az Északi Áramlat gázvezetékre, ezzel elhárult minden akadály a kivitelezés megkezdése elől: az 1.200 kilométer hosszú vezeték építése várhatóan idén áprilisban kezdődik.
Az Északi Áramlat a Balti tenger alatt szállít majd földgázt Oroszország és Németország között. A 7,4 milliárd eurós költséggel épülő vezeték projektcége, a Nord Stream AG korábban már Németországtól, Dániától, Svédországtól és Oroszországtól is megkapta a beleegyezést.

A jövőre, illetve a második szakasz 2012-re tervezett elkészülte után a rendszer évente 55 milliárd köbméter földgáz szállítására lesz alkalmas, s ezzel mintegy 25 millió háztartást láthat el földgázzal. A vezeték az oroszországi Viborgból indul és a németországi Greifswald kikötőjébe érkezik.

A fővállalkozó Nord Stream csoportban a Gazprom 51 százalékkal, a német E.ON Ruhrgas AG és a Wintershall AG 20-20 százalékkal, a holland Gasunie NV 9 százalékkal részesedik. A finn hatósági döntés ellen 30 napon belül lehet bírósági keresettel élni. A finn hatóság több mint harminc feltételt szabott meg az engedélyben, amit a kivitelezőknek teljesíteniük kell.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest