A javaslattal egyetértett a kormányt képviselő Avarkeszi Dezső államtitkár és Schiffer János szocialista képviselő is. Utóbbi szerint az ellenzéknek nem azzal kellene foglalkoznia, hogy mely diktatúrákat ítéli el a javaslat és melyeket nem, mivel az csak arra irányul, hogy ne lehessen büntetlenül tagadni azt a tényt, hogy több millió embert égettek el példátlan módon a második világháború alatt.
Répássy Róbert (Fidesz) ezzel szemben úgy vélte, a jelenlegi törvénymódosítás alkotmányellenes, és ellentétben áll a magyar Alkotmánybíróság és az Európai Unió állásfoglalásával is. Aláhúzta: a törvénymódosítás hatályba lépéséhez mindenképpen szükség lesz az alkotmány megváltoztatására, így azt az Alkotmánybíróság valószínűleg nem fogadja majd el. Szerinte a javaslat meglehetősen egyoldalú, mivel csak a náci diktatúra áldozataival foglalkozik, azonban ugyanúgy foglalkoznia kellene a kommunista rendszer halottaival is.
Az Országgyűlés a törvénymódosítás részletes vitáját keddi ülésnapján folytathatja le.



Logikai játék a számokkal

