Tucatnyian pályáztak a Kiváló Európai Desztináció cím elnyerésére

Tizenkét pályázat érkezett a Magyarország legígéretesebb természetes vizű turisztikai célpontjának kiválasztására kiírt pályázatra, amely része az Európai Bizottság "Kiváló Európai Desztinációk" (EDEN) projektjének - közölte a Magyar Turizmus Zrt. (MT) az MTI-vel csütörtökön.
Az uniós projektet Magyarországon lebonyolító Magyar Turizmus Zrt. megkezdte a pályázatok értékelését, a győztes kiválasztására várhatóan április végén kerül sor. A legjobbnak ítélt öt térség prezentáció keretében mutathatja majd be a desztináció vonzerőit és turisztikai szolgáltatásait.
A kiválasztott nyertes részt vehet a 2010. évi Európai Turizmus Fórumon, emellett belföldi és nemzetközi megjelenési lehetőségeket kap, és még idén júniusban egy, a projekthez kapcsolódó szakmai rendezvénynek is otthont fog adni.

A korábbi tájékoztatás szerint a MT Zrt. 2 millió forinttal támogatja az elismerő címet elnyerő magyarországi térség bemutatkozását.

Az Európai Bizottság 2009-ben negyedik alkalommal írta ki a
pályázatot tagállamai számára, minden évben más témában. Tavaly az Írottkő Natúrpark kapta meg Magyarországon a Kiváló Európai Desztináció díjat.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest