Akkor a lényeg pont az volt, hogy ezzel védjék meg az akkori kisebb pártokat a rengeteg aktivistával és jól kiépült infrastruktúrával rendelkező MSZP-vel szemben, hiszen az egyéni választókerületenkénti 750 cédula a kicsik számára is teljesíthető volt. A rendszer inkább a nagyobb pártoknak kedvez, amelyek – igen sportszerűtlenül – levadásszák a kisebbek elől a kopogtatókat.

A fővárosban és az ország 19 megyéjében összesen 176 egyéni választókerület van. Legalább hét megyében, vagy hat megyében és a fővárosban kell területi listát állítani ahhoz, hogy egy pártnak lehessen országos listája. Megyei (fővárosi) területi listát akkor állíthat egy párt, ha az ottani egyéni választókerületek legalább egynegyedében, minimum két körzetben összegyűjt 750-750 kopogtatócédulát az ott induló jelölt javára.

A cédulák gyűjtésével kapcsolatban a legfontosabb, hogy azt a szavazó saját akaratából adja le. Nem lehet erőltetni, vagy bármilyen ajándékot, ellenszolgáltatást felajánlani a kopogtatóért cserébe. Ezért ugyanis akár három év szabadságvesztés is kiszabható. Gyűjteni közterületen és magánterületen is lehet, de például a kórházakban, közforgalmú járműveken és a munkahelyeken, illetve munkavégzés közben már tilos.

Trükkök

- A 2006-os választásokkor Bartók Tivadar, a KDNP akkori elnöke nem indulhatott egyéni jelöltként Lentiben, mert az általa leadott kopogtatócédulák hamisnak bizonyultak.

- A 2008-as ferencvárosi választáskor több mint 2200 hamis, nem az Állami Nyomdában készült ajánlószelvényt találtak az MDF, a MIÉP és a Magyarországi Szociális Zöld Párt által leadott szelvények között, így elestek az indulás lehetőségétől.

- 2010 februárjában Pécs kertvárosi és belvárosi részein, illetve Budapesten a VII. kerületi Baross utcában magukat a Fidesz önkénteseinek kiadó illetéktelenek gyűjtöttek kopogtatócédulát az ellenzéki párt nevében.

„Ha nem akarnának visszaélni a cédu­lák­kal, jó rendszer lenne”

Tóth Zoltán választási szakértő

Milyen alternatívák léteznek a világban a kopogtatócédula-gyűjtésre?
– Magyarország – ebből a szempontból is – a porosz utas rendszert vá­lasztotta. A másik nagy rendszer az amerikai,
vagyis az úgynevezett door-to-door, ahol az aktivisták aláírásokat gyűjtenek cédula helyett. Nagy-Britanniában és Franciaországban kauciós rendszer működik: aki jelölt szeretne lenni, annak az átlagfizetés körülbelül három-négyszeresének megfelelő összeget kell befizetnie a választási hivatalnak. Ha megszerzi a szavazatok legalább 3%-át, akkor ezt az összeget visszakapja. De vannak olyan országok is, például Kanada, ahol egyszerűen bármelyik választópolgár felkerülhet a listára.

Többször volt már rá kezdeményezés, hogy módo­sítsák a mostani rendszert. Mi lenne a jó megoldás?
– Még OVI-vezetőként magam is kezdeményeztem a rendszer módosítását, de ez a pártokon elakadt. Én az amerikai door-to-door módszert pártoltam volna, ezt sokkal kultúráltabb megoldásnak tartom. Magyarországon jelenleg ugyanis minden választásra ki kell nyomni körülbelül nyolcmillió ajánló­szel­vényt, ezekkel pedig sajnos lehet variálni. Volt javaslat az ajánló­szel­vény-gyűjtő helyekre is, de a pártok ezt is elutasították, mondván, így nem lenne lehetőségük a szavazóikkal való személyes kapcsolat felvételére.

Változtatni tehát nem igazán lehet ezen a rend­szeren. Összességében mennyire tartja ezt jónak?
– Ha a nagy pártok nem akarnának rendszeresen visszaélni a kopogtatócédulákkal, akkor ez egy jó rendszer lenne. Fontos megjegyezni ennek kapcsán, hogy az igazság­szolgáltatás szerveinek kötelességük lenne eljárni az ilyen csalások ügyében. Ennek elmaradását a közbizalom elleni súlyos vétségnek tartom.