Tavaszünnep harmincadszor

Az idén harmincadszor megrendezett Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) két, egyaránt kétszáz éve született zeneszerző, Erkel Ferenc és Fryderyk Chopin emléke és remekművei előtt tiszteleg.
Emellett Dániát hívja díszvendégül, világsztárokat vonultat fel, újra megrendezi a Nemzetközi Színházfesztivált és roma művészekre hívja fel a figyelmünket. Ínyenceknek is kínál programokat, de a „kezdőket” is igyekszik becsalogatni a múzeumokba, színház- és koncerttermekbe, operába és musicalelő-adásokra. Idén március 19– április 5. között válik Európa kulturális fesztiválfővárosává Budapest.

A fesztiválon Erkel operái közül a Dózsa György keresztmetszetét, a Bánk bánt, a Brankovics Györgyöt, a Hunyadi Lászlót, a Báthory Mária és a Sarolta keresztmetszeteit is meghallgathatják az érdeklődők. Az egyes operák előtt bevezetőt mond a művekről Fábry Sándor, Hajós András, Fáy Miklós, Kentaur vagy Falusi Mariann. Chopin művei is több koncerten csendülnek fel – Vásáry Tamás is egész estet szentel nekik. Az Operettszínház a Manderley-ház asszonyából írt operettet mutat be a fesztivál ideje alatt Rebecca címmel, de Richard Strauss Rózsalovagja is látható lesz az Operaházban.

A nagy nevek közt lesz még Paco de Lucía flamencogitáros, Nigel Kennedy hegedű- és brácsaművész és Erwin Schrott basszus-bariton énekes. A friss arcokról gondoskodik a BTF fiatal tehetségeket támogató kezdeményezése, melynek keretében Vásáry zongoraestjén is bemutatkozhat egy fiatal művész, de a Roma vagyok – magyar vagyok rendezvénysorozat is kevésbé ismert arcokra, kettős identitásukra büszke romákra irányítja a figyelmet. Balogh Rodrigó Tollfosztás című, a romagyilkosságokat feldolgozó darabja különösen ígéretes ennek a tematikus blokknak a műsorában.

A dán vendégek is különleges produkciókkal érkeznek: több kiállítás mellett a Dán Királyi Balett az Othello és a La Sylphide/ Symphony in C című előadással jön. A Dán Nemzeti Kamarazenekar Fischer Ádám vezényletével zenél, az Ars Nova Copenhagen pedig Arvo Part muzsikája mellett Tudor-kori zenéket hoz. A Trio Con Brio Ravel, Smetana és Sorensen műveit játssza, a Hotel pro Forma pedig Operation: Orfeo című produkciójával érkezik. A megnyitóra a dán trónörökös is hazánkba látogat.

Különlegességek a műsorból
– Az ELTE Bartók Béla Énekkara és Egyetemi Koncertzenekara március 30-án a Szent István-bazilikában két Orbán György-művet mutat be: a Lux aeternát és a Passió magyar nyelvent.

– A Ludwig Múzeumban március 19–május 30. közt látható a Hatalmi játszmák címet viselő, kortárs dán képzőművészek alkotásaiból összeállított tárlat.

– A Ballet Flamenco de Andalucía március 22–23-án a Thália Színház Nagyszínpadán Federico García Lorca művei ihlette esttel lép fel.

– A Budapesti Fesztiválzenekar a Debreceni Kodály Kórussal, a Magyar Rádió Énekkarával és szólistákkal kiegészülve ad Beethoven-estet március 19-én a Müpában, a Batók Béla Nemzeti Hangversenyte­rem­ben. Vezényel Fischer Iván.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest