Pénteken rajtol a Soproni Liga

Az eredetileg tervezettnél egy héttel később, pénteken megkezdődik a labdarúgó Soproni Liga tavaszi idénye.
A 16. forduló nyitómérkőzését a címvédő Debrecen játssza a Diósgyőrrel. A szezonnyitót azért kellett elhalasztani, mert egy hete az időjárás következtében a pályák többsége még alkalmatlan volt a játékra.

A második helyen álló hajdúságiak revánsra készülnek az immár Tornyi Barnabás irányította DVTK ellen, a júliusi nyitófordulóban ugyanis egy 94. percben kapott 11-es góllal kikaptak a rivális otthonában. A Debrecennek szüksége is van a három pontra, ha tartani akarja a lépést a története első bajnoki címére hajtó, őszi első Videotonnal, amely szombaton a Kecskemétet fogadja - a tavalyi eredmények alapján a sima győzelem reményében. A jelenleg harmadik Újpestre nehezebb feladat vár, hiszen az ötödik Győr vendégeskedik majd a Szusza Ferenc Stadionban.

A Craig Short, Ron Reid páros pro-licences tanfolyama körüli huzavona miatt jelenleg hivatalosan még vezetőedző nélküli Ferencváros zárt kapuk mögött fogadja a Haladást, miután a korábbi hárommeccses eltiltás csökkentését nem tudta elérni a klub. Ez lesz a zöld-fehérek utolsó nézők nélküli találkozója.

A téli igazolások tekintetében felemásan "teljesítettek" a csapatok a téli szünetben. A legtöbb futballistát, 15-öt, a Diósgyőr szerződtette, a ZTE kerete ezzel szemben egyáltalán nem változott. A legrangosabb átigazolást a Haladás hajtotta végre, ugyanis az angol Hull Citytől fél évre kölcsönbe megszerezte Halmosi Pétert, a legtöbbet pedig alighanem a Videoton költötte, noha csak négy játékost igazolt a szerb Nemanja Nikolic, a montenegrói Milko Novakovic, Sándor György és Lencse László személyében.

A 16. forduló programja:

péntek:
DVSC-TEVA - Diósgyőri VTK 19 ó, v.: Szabó Zs.

szombat:
Videoton FC - Kecskeméti TE-ERECO 14, v.: Bede
Paksi FC-ZTE FC 14, v.: Fábián
Kaposvári Rákóczi-Budapest Honvéd 14, v.: Németh
MTK Budapest-Lombard Pápa 14, v.: Berger
FTC-Szombathelyi Haladás (zárt kapus) 15, v.: Andó-Szabó
Újpest FC-Győri ETO 17:30, v.: Vad II.

vasárnap:
Vasas-Nyíregyháza Spartacus 17:30, v.: Veizer

Az állás:
1. Videoton FC 15 10 3 2 36-19 33 pont
2. DVSC-TEVA 15 10 1 4 29-20 31
3. Újpest FC 15 9 2 4 25-18 29
4. ZTE FC 15 8 2 5 29-24 26
5. Győri ETO 15 7 5 3 18-10 26
6. MTK Budapest 15 7 4 4 28-18 25
7. Lombard FC Pápa 15 7 1 7 24-20 22
8. Kaposvári Rákóczi 15 6 4 5 23-21 22
9. Paksi FC 15 5 5 5 16-18 20
10. Vasas 15 6 1 8 23-36 19
11. Ferencváros 15 4 5 6 17-21 17
12. Szombathelyi Haladás 15 4 3 8 21-30 15
13. Kecskeméti TE-ERECO 15 4 2 9 27-35 14
14. Budapest Honvéd 15 3 5 7 16-22 14
15. Diósgyőri VTK 15 3 3 9 18-25 12
16. Nyíregyháza Spartacus 15 2 4 9 19-32 10

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest