Tíz éve a Madách Kamarában játszották már a darabot. Ön látta azt az elő­adást?
– Sajnos nem, teljesen új volt nekem a darab. Azért sajnos, mert az akkori szereplők közül Bereczki Zoli osztálytársam volt, Szinetár Dórát ismertem, akárcsak Gerdát vagy Attilát. Ugyanakkor szeretek tiszta lappal indulni egy darab­ban, így bár lett volna lehetőségem megnézni az előadást DVD-n, nem tettem meg.

Pikali Gerda és Magyar Attila most ugyanazokat a szerepeket kapták, mint egykoron. A próbafolyamatban mennyire nyúltak vissza a gyökerekhez?
– Több mint száz kamarás előadáson túl Budaörsön szinte máig ját­szották a darabot kisebb színpadokon, de ez teljesen más lesz. – Szirtes Tamás a gondolatiság felé igyekezett terelni őket, de volt, hogy ő is rákérdezett, hogy mi­ként is volt valami az előző változatban, vagy épp azt mondta, hogy érdemes megtartani a régit, mert az működött. Sanyival nekünk sok dolgunk volt egymással, kerestük az utakat, de szerintem ugyanúgy instruáltak minket, mint Gerdáékat.
Játszott már együtt Nagy Sándorral korábban is? – Nem. Párszor láttam csak színpadon, és ő is engem. De mindketten nyitottak vagyunk, egy rugóra jár az agyunk az elejétől kezdve. Tehetséges, jól instruálható színésznek gondolom.

Mit tart a darab legnagyobb erősségének?
– Kortalan történet pár­kapcsolati tanul­ságok­kal. A Gerda és Attila alakította pár leg­jobb barátait játsszuk Sanyival, akiket össze akarnak hozni, ám ez végletes ellenszenvbe ütkö­zik. Ez fordul át valamibe – hogy mibe, azt nézzék meg a szín­házban.