A magánszférában sem jobb a helyzet. Az ügyvédek, orvosok, banki alkalmazottak zsebébe vándorló csúszópénz (görögül fakelaki) átlagos összege tavaly 1671 euró volt. A pénzt általában borítékba rejtve, az asztal alatt nyújtják át a "célszemélynek". A TI számítása szerint a görög háztartások tavaly összesen 787 millió euró kenőpénzt fizettek ki: ebből 462 millió vándorolt állami alkalmazottak zsebébe, 325 millióval pedig a magánszektor "gépezetét" olajozták a hellének. Ez a korrupciós pénzek összegének jelentős növekedését mutatja. 2007-ben ugyanis a két szféra dolgozóinak "ösztönzésére" még csak 639 millió eurót áldoztak a görögök. A növekmény 23 százalékos...
A fenti számok persze csak a korrupció egy részét tükrözik, hiszen nem minden megkérdezett ismerte be, hogy hajlandó volt csúszópénzt fizetni, ami Görögországban is törvénybe ütközik. Ráadásul a felmérés "csupán a kispályás korrupcióra terjedt ki, olyan vesztegetési pénzekre, amelyeket magánszemélyek fizetnek köztisztviselőknek, illetve a magánszektorban - jelentette ki Konsztantin Bakurisz, a TI görög részlegének vezetője. - Az állami és vállalati szinten zajló igazi nagy korrupciót, mint amilyen a Siemens vesztegetési ügye volt, nem vizsgáltuk, jóllehet az is széles körben elterjedt nálunk."



Logikai játék a számokkal

