A valóság ennél azért jóval prózaibb. Ha tapasztalatból nem is, de Woody Allen „Fogd a pénzt és fuss!” Című filmje óta tudjuk. Az örökzöld darab főhőse egy Virgil Starkwell nevű botcsinálta bankrabló, aki egy cédulával megy a kasszához, arra írta fel, hogy el ne felejtse a szöveget: csak semmi cicó, nálam van a stukker.

Ha valaki azt hiszi, hogy ilyen csak filmekben fordul elő, az legalább akkorát téved, mint az egyszeri sündisznó, akinek az az emlékezetesen kínos kalandja volt a súrolókefével.

A karádi takarékszövetkezet derék kirablóiról van szó. A tettesek négyen voltak, és összesen több mint 14 millió forintot zsákmányoltak. Igaz, nem sokáig örülhettek az ebül szerzett pénznek, mert még mielőtt bevallották volna az APEH-nak adóköteles jövedelemként és gyanánt, már le is csapott rájuk a rendőrség. A négytagú társaság gyorsított tárgyalására sokan voltak kíváncsiak, nem is a módszert kívánták ellesni, hanem azért tették ott tiszteletüket, hogy annyi megszorításokkal teli sanyarú év után végre jól kiröhöghessék magukat.

Illetve, nem is magukat akarták kiröhögni, hanem a peches bankrablókat. Akik, bár alaposan kitervelték a teendőket, végül pórul jártak. Számos – fogalmazzunk visszafogottan: furcsa - hibát elkövettek: ott kezdődött, hogy a figyeléssel megbízott ember idővel elunta a várakozást. Valószínűleg megéhezett, mert bement vásárolni a közeli boltba. Mire megvett minden szükséges dolgot, s kijött az üzletből társai már megkezdték a takarékszövetkezet kirablását, ezért a figyelő ember hirtelen nem tudta, hogy akkor most mi van, hova tűntek a többiek.

Valami rémlett neki, hogy a bankrablás egy nagyon veszélyes dolog, és sem a banki alkalmazottak, sem pedig az ilyenkor nagy számban megérkező rendőrök nem szoktak örülni az ilyen jellegű elkövetéseknek. Ezért szólt a negyedik, autóvezetéssel megbízott cimborának, aki gázt adott. Már indultak volna, amikor a pénzintézet ajtajában megjelentek a társaik, kezükben a nagy zsák pénzzel.

A jól végzett munka örömével hajtottak el a tett színhelyéről, s lányos izgalmukban csak arról feledkeztek meg, hogy betartsák a közlekedési szabályokat. Jelesül a kornyéken szokásos sebességhatárt sikerült túllépniük a nagy sietségben, ami feltűnt egy arra járó rendőr közegnek, aki megállította és igazoltatta az autó utasait.

Talán még ezt is ki lehetett volna magyarázni valahogy, ha a kocsiból kiszálló sofőr nem azzal kezdi a védekezést: nincs nálunk a fegyver.

Így már nehezen volt védhető a szituáció. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a biztonsági kamera az egész bankrablást elejétől a végéig felvette, akkor már egészen más a leányzó fekvése. Különösen, hogy kiderült: a négy jó barát közül ketten helyi illetőségűek voltak, úgyhogy még az alkalmi kommandós harisnyában is minden helybéli felismerte őket a mozgásukról.



A történetnek természetesen nincs semmilyen tanulsága, ha csak az nem, hogy Karád, ez a sokak számára eddig ismeretlen Somogy megyei település a négy balfék bankrablónak köszönhetően felkerült a térképre. Erre mondják a tanult emberek Kant után szabadon: szép az, ami érdek nélkül tetszik.