A szöuli Open Radio for North Korea (ORNK) egy meg nem nevezett észak-koreai biztonsági forrásra hivatkozva azt állítja, hogy a kivégzett, Csong családnevű férfinak egy kínai gyártmányú mobiltelefonja volt. Hogy mikor hajtotta végre a hívásokat, nem ismeretes.
A rádió úgy tudja, hogy a határ déli oldalán egy Kim nevű egykori menekült fogadta a hívásokat, aki feltehetően a dél-koreai állami szolgálatok valamelyikének dolgozhatott. Csong az ORNK feltételezése szerint kínzás hatására vallhatott. Ő volt az első ember, akit az illegális mobiltelefonok ellen idén indított kampány keretében kivégeztek a kommunista országban.
Észak-Koreában a közemberek számára szigorúan tilos a mobiltelefonok használata, annak ellenére, hogy 2008-ban a kairói központú Orascom Telecom közreműködésével fejlett hálózatot építettek ki az országban. A szöuli rádióadó szerint a kínai határ mentén mintegy tízezer észak-koreai állampolgárnak lehet mobiltelefonja. A kivégzéssel kapcsolatos értesülést sem az országegyesítés feladataival megbízott dél-koreai minisztérium, sem pedig a déli hírszerzés nem erősítette meg.



Logikai játék a számokkal

