Hagyó lemondott kerületi elnöki posztjáról

Hagyó Miklós szocialista országgyűlési képviselő felfüggesztette párttagságát és lemondott XII. kerületi pártelnöki posztjáról - mondta az MSZP szóvivője Budapesten vasárnap.
Nyakó Istvánt sajtótájékoztatóján a BKV-üggyel kapcsolatban szombaton a Magyar Nemzetben napvilágot látott információkkal összefüggésben kérdezte a HírTv újságírója. A szóvivő elmondta, hogy Hagyó Miklós vasárnap jelentette be döntését, mert nem kívánja nehezíteni a szocialista párt választási kampányát.

- Mi hiszünk Hagyó Miklós igazában - jegyezte meg a szocialisták szóvivője, aki az érdeklődő újságírónak azt javasolta, hogy ebben a témakörben keresse meg Kaya Ibrahimot, Josip Totot, esetleg kérdezze meg Orbán Viktort, merre vannak államilag támogatott szőlői, vagy apja bányái. Az MSZP szóvivője a további újságírói kérdéseket elhárítva távozott a sajtótájékoztatóról.

A szombati Magyar Nemzetben Balogh Zsolt, a BKV Zrt. volt megbízott vezérigazgatója azt nyilatkozta, hogy az ő közvetítésével mintegy hetvenmillió forint jutott Hagyó Miklóshoz. Balogh Zsolt azt is elmondta, hogy a BKV-ért is felelős volt főpolgármester-helyettessel minden apró szervezeti és személyi döntésről egyeztetnie kellett. Ugyanakkor Hagyó Miklós szombaton azt hangsúlyozta, hogy minden, a Magyar Nemzetben megjelent, rá vonatkozó "rágalmazó kijelentés" valótlan; és bármely, a tevékenységét vizsgáló fórum elé tiszta lelkiismerettel áll.

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője vasárnapi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a Fidesz felszólítja az MSZP elnökségének tagjait: adják vissza mandátumukat a párt kongresszusának, és a párt nézzen szembe a korrupciós vádakkal, ugyanis kizárt, hogy az MSZP elnöksége ne tudott volna Hagyó Miklós "korrupciós ügyeiről". Ezzel összefüggésben Nyakó István annyit mondott: Navracsics Tibor nem illetékes az MSZP elnökségének visszahívása ügyében.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest