Bigelow a díjak átvétele után azt nyilatkozta, reméli, hogy sok nő követi majd a sorban. Cameronnal kapcsolatosan győzteshez méltóan nagyvonalúan nyilatkozott.
A legjobb színészek Jeff Bridges és Sandra Bullock lettek. Az előbbi ezzel a korábbi díjátadókon aratott győzelmek sorát folytatta, Bullockot azonban sokkolta, hogy ő vehette át a díjat. – Nem volt célom, hogy Oscar-díjas színésznő legyek. Sosem hittem volna, hogy egyáltalán a díj közelébe kerülhetek – mondta a színésznő, aki egy Arany Málnát is kapott a hétvégén az All About Steve-ben nyújtott alakításáért. – Egymás mellé kerülnek majd a polcomon.
Az Avatar mindössze három Oscart kapott – a legjobb operatőrnek, látványnak és művészi koncepciónak járó díjakat –, így James Cameron nem is állt színpadra az esten. Igaz volt ez Quentin Tarantinóra is, akinek Becstelen brigantyk című filmjéből Christoph Waltz találtatott érdemesnek a legjobb férfi mellékszereplő díjára.
Ahogyan a legtöbben várták, Mo'nique vitte el a legjobb mellékszereplőnő díját a Precious-ben nyújtott alakításáért – bár sokan aggódtak érte, mivel nem volt hajlandó részt venni a díjátadót megelőző „kampányidőszakban”. Minderre így reagált: – Örülök, hogy a teljesítményük alapján díjazzák a színészeket, és nem az alapján, hogy hány vacsorán vesznek részt.
Az idei nyertesek
1. A legjobb film: A bombák földjén (The Hurt locker)
.jpg)
2. A legjobb eredeti forgatókönyv: A bombák földjén
3. A legjobb rendező: Kathryn Bigelow (A bombák földjén)

4. A legjobb férfi főszereplő: Jeff Bridges (Crazy Heart)

5. A legjobb női főszereplő: Sandra Bullock (Blind Side)

6. A legjobb férfi mellékszereplő: Christop Waltz (Becstelen brigantyk)

7. A legjobb női mellékszereplő: Mo’Nique (Precious)

8. A legjobb animációs film: Up

9. A legjobb operatőri munka: Avatar
10. A legjobb külföldi film: El secreto de sus ojos

A 2010-es Oscar-díjasok:



Logikai játék a számokkal

