Jó dolog lehet, ha így kiszámolják előre az embernek a sorsát, kicsit irigykedtem a mázlista jövevényre, aki egyébként a Misi vagy az Anna nevet viseli majd, ne kérdezzék, miért, de mélységes spirituális oka van.

Eszter máris eltökélte, hogy reggelenként émelyeg, és zárt helyiségben nem képes elviselni a férje arcszeszének illatát. Meg egyébként is ingerlékeny. A hormonok miatt. Vad fanatizmussal erőltette ezt a teherbeesés dolgot, aztán egyszerre egészen szelíden annyit mondott: „Ma megint találkoztam az élettel.” Nem volt időnk kitárgyalni, azt tanácsoltam neki, hagyatkozzon a szakirodalomra.

Ma reggel bevillant, hogy lassan kifutunk az időből. Eszternek a következő három hétben feltétlenül fel kell mutatnia az ígért terhességet. Az az ötletem támadt, hogy a fogyást elősegítő cédéjének mintájára készíthetne egy önszuggesztiós szalagot, és alfa-állapotban ismételgethetné, hogy „gyermeket várok”. Esetleg „Annát várom”. „Misit várom.”
Mire azt felelte, ő nem vár senkit. Dehogy akar még egy ártatlan lelket erre a kiábrándító, önnön pusztulásába rohanó világra hívni. Minek forszírozni?

Nyilván, gondoltam, most érzékenyebb az ajánlószelvény-maffiák, a regisztrációs jegy vagy az égen száguldó titokzatos tűzgömb miatt. De Eszter nagyon is eltökéltnek tűnt. Az ő Annája, Misije nem fog egy lezuhanó cserép miatt háborúzni! Hogy mi miatt is? Nos, így március elején már ki lehet pakolni az erkélyre a leandereket. Eszter, tekintettel a bizonytalan állapotára, óvatlanul pakolta, végigrángatta a kövön, közben a könyökével meglökött egy kisebb cserepet. Rázuhant egyenesen az alatta lakó nőre. Azóta nem beszélnek. Még csak vissza se köszön. A film közepén meg felkopog a partvissal. Az egész élet ilyen... nem is ragaszkodik hozzá... ő nem is kérte... bántasz, És tessék, most várhatunk még egy szökőévet!