Mit jelent önnek ez az ünnep?
– Március 15-e olyan ünnep, amely számunkra mindig fontos volt. A határon túlról származunk, ahol nem mindenki szerette, hogy ünnepeljük ezt a napot, de mi már csak dacból is megtettük. Szerintem minden magyarnak fontos, hogy emlékezzen a forradalomra és a szabadságharcra, ezzel együtt a mára kivívott szabadságot is értékelje. És ma is szükségünk van Kossuthokra és Széchenyikre, mint annak idején. Az ünnepekre emlékeztetni kell a következő generációkat is – ha egy-egy iskolában ezt elmulasztják, akkor a hagyomány elvész. Pedig ezekről beszélni kell, hogy tudjuk, kikre lehetünk büszkék.
Hogyan sikerült összeállítan a koncertsorozat műsorát?
– Nem volt nehéz – a huszonhét év alatt sok olyan dal gyűlt össze, amelyik ide kapcsolható. Sok szerzeményünk ezt az érzést, gondolatrendszert mutatja be, az egész életünk, alkotási módszerünk erről szól. Csak akkor tudunk bármit is létrehozni, ha szabadok vagyunk. Ezt a szabadságot pedig ki kell vívni.
A koncerteknek állandó vendége Keresztes Ildikó. Hogyan találtak egymásra?
– Úgy gondoltuk, illeszkedni fog a műsorunkba, még úgy is, hogy más a műfaj. A műfajok találkozásával kapcsolatosan Dörner Györggyel van egy szép közös emlékünk: tavaly egy március 15-i koncerten szavalta el a Himnuszt, amit ritkán hallunk prózában. Legtöbbször csak az első versszakot énekeljük. Jó volt így végig- hallgatni. Ildikó mellett az Arénában a Honvéd Táncegyüttes lesz a vendégünk, és mindenhol csatlakoznak hozzánk gyerekkórusok.
A helyszíneket hogyan választották ki?
– Ezek a városok voltak elég nyitottak ezekre a gondolatokra, koncertekre, és megvolt a megfelelő befogadóképesség is.
„Nem szabad veszni hagyni a hagyományokat”
- Krezinger Szonja
- 2010-03-11 07:02
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
A világzenét játszó Ghymes idén különleges koncertsorozattal ünnepli március 15-ét. Az együttessel március 13-án Győrben, 14-én Budapesten, 15-én pedig Debrecenben emlékezhetünk meg a forradalomról – a Szerelmes szabadság nevet viselő fellépéssorozatról Szarka Gyulát kérdeztük
Itthon
- Tanuljunk az olaszoktól
- Az MSZP szerint Hoffmann Rózsa bohócnak nevezte a tanárokat
- Nyilvántartásba vette Tarlós Istvánt az FVB
- Tátrai Miklós is előzetesben
- Alsóörsi lövöldözés: nem találják az indítékot
- Környezetvédelmi beruházások a Magyar Postánál
- Fábián István: a tanárképzésben rossz a bolognai rendszer
Nagyvilág
- A szlovákiai romákért aggódik az AI
- Korrupcióért őrizetbe vették egy város összes vezetőjét
- Nemzetközi korrupcióellenes akadémia létesül
- Rendőrök viszik vissza az iskolába a lógós tanulókat
- Újra nyomozók lepték el a The New Times című orosz ellenzéki lapot
- Többszörös csecsemőgyilkos anyák
- Áldozatokat szedett a Kompaszu tájfun
Bulvár
Gazdaság
- Az euró 285 forint alatt este
- BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- WTO: kilábalóban a válságból a világgazdaság
- A tervezettnél kisebb egészségipari központ
- Darling: hatástalan volt a bankáradó
- Átrendeződtek a lakossági megtakarítások
- Újabb PSZÁF határozatok biztosítók ellen
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 20:51Vízilabda Eb: kikaptak a nők a spanyoloktól
- 20:17Tanuljunk az olaszoktól
- 20:16A szlovákiai romákért aggódik az AI
- 20:00Az euró 285 forint alatt este
- 19:45Korrupcióért őrizetbe vették egy város összes vezetőjét
- 19:43Az MSZP szerint Hoffmann Rózsa bohócnak nevezte a tanárokat
- 19:07BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- 18:50Zanetti 41 évesen is játsszana következő vb-n
- 18:00Nyilvántartásba vette Tarlós Istvánt az FVB
- 17:13Nemzetközi korrupcióellenes akadémia létesül
- 17:02A sztáredzők támogatják az ötbírós rendszert
- 16:47Tátrai Miklós is előzetesben
- 16:33Buffon nélkül a Juventus
- 16:02Vasárnap avatják a Buzánszky Jenő Stadiont
- 15:53Alsóörsi lövöldözés: nem találják az indítékot



Logikai játék a számokkal

