A franciák kissé megilletődötten kezdték a találkozót, a Real pedig ezt kihasználva Ronaldo találatával előnyhöz jutott, azonban a második játékrészben a vendégek egyenlítettek. A lyoniak a hátralévő időben sikeresen védekeztek, így szertefoszlatták a spanyol klub szimpatizánsainak azon álmát, hogy az idén a Santiago Bernabeu Stadionban sorra kerülő döntőn érdekelt lesz a csapatuk. A Real története során még soha nem tudott nyerni az Olympique Lyon ellen.
A másik találkozón a Manchester United idegenbeli 3-2-es sikere után hazai pályán is legyőzte az AC Milant, így könnyedén jutott a negyeddöntőbe. A Vörös Ördögök legjobbja a mostani négygólos diadal alkalmával is Wayne Rooney volt, aki a mindkét találkozón két gólt szerzett.
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók:
Manchester United (angol)-AC Milan (olasz) 4-0 (1-0)
gól: Rooney (13., 46.), Park (59.), Fletcher (87.)
Továbbjutott: a Manchester United, kettős győzelemmel, 7-2-es összesítéssel.
Real Madrid (spanyol)-Olympique Lyon (francia) 1-1 (1-0)
gól: Ronaldo (6.), illetve Pjanic (75.)
Továbbjutott: az Olympique Lyon, 2-1-es összesítéssel
Kiütéses MU-győzelem, búcsúzott a Real
- MTI
- 2010-03-10 22:40
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
A Real Madrid sorozatban hatodszor bukott el a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében: a királyi gárda egygólos idegenbeli vereségét követően szerdán hazai környezetben döntetlent ért el az Olympique Lyon ellen, így ismét búcsúzott a legjobb 16 között.
Itthon
Nagyvilág
Bulvár
Gazdaság
- Fontos fordulat a magyar költségvetési retorikában
- „Veszélyzónában” a forint
- Svájc a legversenyképesebb, Magyarország javított
- Magyarország jövőre 3 százaléknál kisebb államháztartási hiányt tervez
- Magyarország nem kíván új IMF kölcsönt felvenni
- A szupermarketek térnyerése várható a következő években
- Mélyebb a vártnál a válság Görögországban
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 10:27Lelőttek egy bankárt Moszkvában
- 10:22Fontos fordulat a magyar költségvetési retorikában
- 10:06„Veszélyzónában” a forint
- 09:53Szexuális zaklatással vádolják Britney Spearst
- 09:13Elutasították a DVSC fellebbezését
- 09:07Svájc a legversenyképesebb, Magyarország javított
- 09:05Kezdődik a képzési főszezon
- 09:02Teherautó alá szorult kocsijával egy nő Belednél
- 08:17Kamera Hungária kilencedszer
- 08:11Lapszemle – 2010. 09. 09.
- 08:06Buszbaleset Indiában, sok halottal
- 07:44Pokolgépes merénylet Pakisztánban
- 07:21A család a legfontosabb
- 07:19„Az életem egy távkapcsolat”
- 05:54Castro bírálta a kubai modellt



Logikai játék a számokkal

