A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén elfogadta Budapest 2010. évi költségvetését. A főváros 539 milliárd forintos büdzséjét 34 igen szavazattal, 30 nem ellenében, tartózkodás nélkül fogadták el.
A költségvetés több mint 491 milliárd forintos bevétellel számol.
A főváros idei évi költségvetésének elfogadása után a szabad demokrata Bőhm András és Lakos Imre kilépett a budapesti SZDSZ-frakcióból csütörtökön.
A döntést az utóbbi politikus jelentette be. A két képviselő függetlenként kíván politizálni a jövőben.