"Sólyom kijelentései újra igazolják, hogy nagyon helyes volt tavaly augusztusi döntésünk, amikor a magyar államfőtől megtagadtuk a belépési engedélyt Szlovákia területére" - mondta a miniszterelnök. Szerinte Sólyom kijelentéseinek egyértelműen az a célja, hogy a szlovákiai magyar iskolákban korlátozzák a szlovák nyelv oktatását, s minél inkább "eltávolítsák" a szlovákiai magyarokat a szlovák államtól.
A kormányfő úgy véli: Szlovákia minden állampolgárának bírnia kell a szlovák nyelvet, s ezért Sólyom nyilatkozatai a szlovákiai magyaroknak is ártanak. A szlovák kormány számára "abszolút elfogadhatatlan", hogy az országban olyan lakossági csoportok legyenek, amelyek nem bírják az államnyelvet.
Fico felszólította a magyar köztársasági elnököt, hogy hagyjon fel a szlovák belügyekbe való beavatkozásaival, s inkább a magyarországi kisebbségekkel, a "tönkretett" magyarországi szlovákokkal törődjön. A kormányfő elmondta: felkéri a szlovák államfőt és a külügyminisztert, hogy a maguk során szintén erélyesen tiltakozzanak Sólyom kijelentései ellen.
Marek Madaric kulturális miniszter úgy vélte, hogy Sólyom kijelentéseinek "jelképes értéke van", mert "lealacsonyítja a szlovák nyelvet". A tárcavezető arra is panaszkodott, hogy Dél-Szlovákiában, ahol többségben élnek a magyarok, "a szlovákokat elmagyarosítják".
Sólyom László a múlt héten a vajdasági Nagybecskereken (Zrenjanin) jelentette ki, hogy a magyaroknak - nem csak Szerbiában, hanem Romániában és Szlovákiában is - idegen nyelvként kellene tanulniuk az államnyelvet.



Logikai játék a számokkal

