Az Inter és a CSZKA Moszkva már a negyeddöntőben

Az Internazionale és a CSZKA Moszkva került be a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe a keddi nyolcaddöntős párharcokból. Előbbi a Chelsea, utóbbi a Sevilla vendégeként harcolta ki a továbbjutást.
Londonban az első félidő izgalommentes, helyzet és gól nélküli játékot hozott, ami az első meccsen 2-1-re győztes vendégeknek, a korábbi sikerei helyszínére ellenfélként először visszatérő Jose Mourinho edző tanítványainak kedvezett.


Az olaszok portugál edzője, és az angolok olasz edzője nézi, amint az angolok orosz középpályása harcol az olaszok kameruni csatárával a labdáért

A fordulás után lényegesen élvezetesebbé vált a játék, az első negyedórában a Chelsea "nyomott", majd az Inter következett, utóbbinak nagy helyzetei is voltak, ám Eto'o, Milito és Pandev is hibázott. A játékrész második felétől egyértelműen az Inter akarata érvényesült, s alig több mint tíz perccel a vége előtt Sneijder sokadik szenzációs kiugratását követően Eto'o a kapuba lőtt, ezzel eldöntötte a továbbjutást. A Chelsea ráadásul tíz emberrel fejezte be a meccset, mivel Drogbát törlesztésért kiállították.

Sevillában a Kassai Viktor vezette találkozó nyitó 45 percének a hajrájáig nem sok minden történt, ekkor azonban gyors gólváltás következett, a moszkvaiak vezető találatára a spanyolok szinte azonnal válaszoltak, így a szünetben hosszabbításra álltak a felek.

A folytatásban hamar nagy bajba került a Sevilla, Honda tíz perc elteltével ismét vezetéshez jutatta a CSZKA-t, ennek nyomán már két gólra lett volna szükség a spanyol továbbjutáshoz. Ezzel szemben a hazaiak egyszer sem tudtak kapuba találni.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók:

Chelsea (angol)-Internazionale (olasz) 0-1 (0-0)
-------------------------------------------------
gól: Eto'o (79.)
kiállítva: Drogba (87. Chelsea)

Továbbjutott: Internazionale, kettős győzelemmel, 3-1-es összesítéssel

Sevilla
(spanyol)-CSZKA Moszkva (orosz) 1-2 (1-1)
-------------------------------------------------
g: Perotti (41.), illetve Necid (39.), Honda (55.)
Tj.: CSZKA Moszkva, 3-2-es összesítéssel

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest