- Szerettem ezt a galériás lányt, bár én színészként a másik oldalon állok. Vannak a művészek, vannak a vásárlók, és azok, akik közvetítenek - az övék másfajta szemlélet, mint a miénk.
Nehéz volt az Igazából apát beilleszteni időbeosztásába?
- Nyár volt, éppen ráértem, Géza pedig felhívott, hogy lesz ez a film. Elolvastam a könyvet, és tetszett - az is, hogy olyanokkal játszhatok együtt, akikkel együtt jártunk főiskolára, ismerjük egymást régóta. Igazi osztálytalálkozó-hangulata volt a forgatásnak Ivánnal, Lillával, Gézával és Pepével. Ők olyan emberek, akiket ismerek húsz éve, és mindig öröm, ha velük együtt lehetek. Van száz közös sztori, amit el lehet mesélni, és amin nevetni lehet. Ilyen Németországban nincsen.
A döntésben szerepet játszott, hogy könnyedebb műfajú filmről van szó?
- Nem érzem a könnyedséget önmagában kínosnak. Kaposváron a színházban öt évig mindent játszottam – operettet, musicalt, klasszikus és modern darabot, vígjátékot. Egy színésznek nagyon izgalmas mindig mást kipróbálni, mert ugyanazt csinálni unalmas. Jó vígjátékot csinálni egyáltalán nem könnyű, operettet jól játszani sem könnyebb, mint Csehovot. Csak más.
Ezt a sokszínűséget mostanában meg tudja élni?
- Hála a jó istennek az előző évben nagyon sok szép dolgot csináltam. Amikor kimentem Németországba, az nehezebb volt, de most jó és élvezem is. A Pinceszínházban édesanyám rendezésében a Varsói melódia című színdarabban játszottam legutoljára, itthon voltam másfél hónapot, és ezt is nagyon élveztem. Szükségem van arra, hogy magyarul, itthon, színházban is játsszak, és utána megint tudok kinn lenni.
Miben más kinn?
- Nem vagyok híres, csak egy színésznő, aki egy kelet-európai országból jött. Ennek vannak negatív oldalai, nem nyílnak úgy az ajtók, de nincs előítélet sem velem szemben. Mindenkivel a nulláról indul a kommunikáció, és ez jót tesz emberileg és színészileg is. Nem vagyok beszorítva egy sarokba, ahonnan bizonyítanom kell.
Minden bizonnyal rengeteg szervezésbe is kerül azért ez az életforma…
- Egyfelől hozza a dolgokat az élet, másfelől egy kis szervezést igényel. Vannak napok, amikor mint egy egyeztetési iroda arra áldozom a délutánom, hogy repülőjegyeket foglalok, egyeztetek.
A tévé nem hiányzik a magyar palettáról?
- Nehéz dolog ez. Nagyon szívesen játszanék tévéfilmekben itthon, de nem nagyon vannak.
Mi következik az Igazából apa után?
- Májusban csinálok egy német filmet Erdélyben, az onnan Németországba kivándorló szászokról forgatok egy filmet.



Logikai játék a számokkal

