Jótékonysági „Oscar-t” alapított a Vodafone

A társadalmi felelősségvállalásban élen járó vállalatokat, alapítványokat, civil szervezeteket jutalmazza az a díj, amelyet fennállásának 10 éves évfordulója alkalmából hozott létre a Vodafone Magyarország.
Az 5 millió forint támogatással együtt járó Vodafone Társadalmi Felelősség díjat először a Robert Burns Alapítvány vehette át pénteken Beck György vezérigazgatótól a magyarországi látogatáson tartózkodó Kamilla hercegnő jelenlétében a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán.

A vállalat a díjat a brit trónörökös és felesége magyarországi látogatásának tiszteletére hagyományteremtő módon minden évben ezen a napon, március 19-én adja majd át. A díjazottat a Brit Nagykövetség és a Vodafone Magyarország felsővezetőiből álló zsűri választja ki.

A idei díj odaítélésében a Robert Burns Alapítvány adományozás terén tett újító, előremutató lépései játszottak fő szerepet. Az alapítvány tevékenységében kiemelt helyen szerepel az adományok gyűjtése beteg, rászoruló gyermekek számára Magyarországon, kulturális csereprogramok szervezése, valamint a vállalati felelősségvállalás fontosságának hangsúlyozása - tájékoztatott a Vodafone Magyarország.

A mindenkori díjazott köteles a díjjal járó támogatást a saját tevékenységével összefüggő felelősségvállalás projektekre fordítani. A Robert Burns Alapítványt az 5 millió forintot a Kamilla hercegnő által meglátogatott Tűzoltó utcai Gyermekklinika új részlegének létrehozására fordítja, ahol a jövőben a vidéki szülők 24 órán keresztül együtt lehetnek a kórházi ápolásra szoruló gyermekeikkel.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest