A korábbinál nagyobb politikai instabilitás
A kormányfő közölte: várakozása szerint a következő öt év Európában az adósságok és a hiányok ledolgozásával telik, ezért "teljesen meg kell változtatni a várható növekedéssel kapcsolatos feltételezéseinket".Ráadásul a legtöbb európai kormány egyszerre két problémával lesz kénytelen szembesülni: az egyik a takarékossági intézkedéscsomagok bevezetésének kényszere, ám ezzel egy időben jelentős szerkezeti reformokra is szükség van. Mindezek párhuzamos végrehajtása "rendkívül nehéz, ahogy azt Magyarország is éppen most megtapasztalta" - mondta a miniszterelnök.
Bajnai Gordon szerint ennek "mellékhatása" a korábbinál nagyobb politikai instabilitás lehet Európában. A kockázatok között említette a befelé fordulást, az eltávolodást a szabadkereskedelemtől, a protekcionizmus kialakulását is. Hozzátette: a protekcionizmus nagyon gyakran a nacionalizmus táptalajává válik.
A pénzügyi bizalom olyan, mint a levegő
Görögországgal kapcsolatban Bajnai Gordon azt mondta: Magyarország esetéből a görög pénzügyi válság kezelése során az a tanulság vonható le, hogy a bajba került országoknak "lélegzetvételnyi időre" van szükségük. A pénzügyi bizalom olyan, mint a levegő: amíg van, nem tudatosodik, hogy mennyire fontos, "ahogy ritkulni kezd azonban, az ember fuldokolni kezd" - érzékeltette a pénzügyi válságba került országok helyzetét a magyar miniszterelnök.Bajnai Gordon szerint az ilyen helyzetben elindítandó kiigazítási programnak az elején kell igen aktívnak lennie, az intézkedéseknek "el kell érniük egy kritikus tömeget" ahhoz, hogy vissza lehessen szerezni a bizalmat.
A miniszterelnök kijelentette: a válságkezelésbe kezdő kormányoknak "frontsebészi" feladatokat kell ellátniuk, "a plasztikai sebészeti beavatkozás" nem elégséges. A válságkezelő intézkedések társadalmi elfogadottságát is biztosítani kell - tette hozzá.



Logikai játék a számokkal

