Üdítő utazások

A pihenés gyógyíthat, és meg is előzheti a bajt: kiváltképp igaz ez akkor, ha gyógyfürdőben, wellness szállodákban, klényeztető programokon töltjük el a rá szánt időt.
Az ezüst években erre több időnk juthat, használjuk ki tehát a lehetőséget, és utazzunk belföldön is, gyógyvizes úti célokat kiszemelve.

A fürdők és wellness-szállodák látogatása mellé más programot nem is feltétlenül kell szerveznünk magunknak. Ha még plusz programra vágyunk, inkább arra szenteljünk időt, hogy például egy-egy kellemes masszázst is kérjünk. Azt előre tudjuk meg, hogy milyen jellegű gyógyvíz vár majd bennünket úti célunkon, hiszen – mint ez köztudott – a különböző összetételű vizek más és más szervekre bírnak hótákony hatással. Erről tehát mindenképpen tájékozódjunk utazás előtt.

A legjobb wellnesshotelek és fürdők számtalan szolgáltatást nyújtanak, így nemcsak úszni és a gyógyvizet élvezni vagy masszíroztatni érdemes. Kezeléseket is kaphatunk pakolásoktól kezdve a különböző súlyfürdőkig, avagy a vízi fitnesszel vagy különböző szaunákkal és gőzkamrákkal felszerelt wellness-részlegekben is átélhetünk teljes testi-lelki feltöltődést.


Gyógyfürdő

Már a Római Birodalom idején ismertek voltak a hazai gyógyvizek

- Hatszáz gyógyforrás található Magyarországon, amelyeknek thermál vize különféle gyógyászati célokra alkalmasak.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest