A konferencia kifejezett célja az volt, hogy az elhangzott előadások alapján összeállítandó konferencia-anyag egyfajta helyzetértékelést és konkrét cselekvési lehetőségeket, reális cselekvési irányokat vázoljon fel a közeljövő magyar kormányzati tevékenysége számára az Egyesült Államok nyugati felén élő magyarok óhazával történő együttműködését illetően.
A konferencia megnyitásaként Bokor Balázs főkonzul az együttműködés fontosságának hangsúlyozása mellett kiemelte, hogy a közösségi megmaradást a helyi magyar egyéneken és csoportokon múlik, de ehhez a magyar Főkonzulátus és Magyarország segítséget tud nyújtani.
A konferencián három, a közösségi élettel, a gazdasággal és a tudománnyal foglalkozó szekcióban cseréltek eszmét a résztvevők, illetve olvasták fel azon személyek előadásait, akik valamilyen oknál fogva nem tudtak megjelenni az eseményen.
Háttér
Az Egyesült Államokban, sőt szerte a világban fogy a magyarság, a közösségek meggyengülnek és eltűnnek. A magyar származásúak részéről ugyanakkor komoly igény mutatkozik a magyar kultúra és az óhaza iránt még akkor is, ha a magyar nyelvet nem vagy nem teljes mértékben mondhatják magukénak.A konferencián hangsúlyozásra került, hogy az elmúlt időszakban markáns egyetértés és összefogás alakult ki a helyi magyarság körében, amelyhez a Los Angeles-i főkonzulátussal való szoros együttmunkálkodás, a közös gondolkodás nagy segítséget jelentett. A helyi magyar közösség hitet tett amellett, hogy fellép azok ellen, akik ezt a végre elért egységet önös érdekeik miatt meg akarják bontani és fölöslegesen átpolitizált közeggé akarják tenni.
A konferencián Bokor Balázs nagykövet, Los Angeles-i főkonzul dr. Sólyom László köztársasági elnök nevében átadta Pereházy Miklósnak, a Los Angeles-i Egyesült Magyar Ház elnökének a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét.



Logikai játék a számokkal

