Fürdőváros a hágó alatt

Nemcsak az ember végez sok munkát azért, hogy naponta több ezer vendég érezze jól magát a termálfürdőkben, hanem a természet is, mire 40 év alatt véghezviszi, hogy az esővízből és a hóból 51 fokos termálvíz legyen.
Erre a közhelyesnek tűnő igazságra David Kestens, Leukerbad turistairodá­jának marketingigazgatója vezetett rá minket, amikor a hófödte Daubensee partján, 2350 méter magasan, hótalpas túránk során faggattuk arról, hogyan viselkedik a tó télen és nyáron.

Mint kiderült, Leukerbad vize nem a közvetlenül fölötte fekvő Daubenseeből jön, hanem a hegy túloldaláról, a Torrentről – onnan, ahol a sípályák vannak. Ekkor tudtuk meg, hogy 40 év kell a hólének ahhoz, hogy a föld alatti termé-szetes „fűtőművekben” termálvíz legyen belőle. A Daubensee vize viszont csupán 30 óra alatt jut le a völgybe, a Rhone folyóba. Mindezt a hó és a víz megfestésével derítették ki.

3,9 millió liter (3900 köbmé­ter) termálvizet termelnek naponta a város melegvíz-forrásai.
Szóval Leukerbad. Kevés magyar turista járt eddig ebben az 1600 méteren, a 2350 méter magasan fekvő Gemmi-hágó alatt meghúzódó kisvárosban, ahol meleg vizű források tucatjai ontják a termálvizet, és ahol évi 900 ezer éjszakát töltenek el a vendégek. Ennek 0,7%-a esik a közép-európaiakra, pedig Zermatt, St. Moritz vagy a Jungfrau mellett erre is érdemes elkalandozni, ha van rá az embernek ideje és pénze.

A Gemmi-hágóra, 2350 méter magasra felvonó is közlekedik, amely alig néhány perc alatt kúszik fel a hegyoldalon


Svájc köztudottan nem olcsó, de amit kap az ember, az osztályon felüli. Nekem többszöri látogatásra is leginkább a tömegközlekedés volt imponáló, hiszen rendkívül sűrű a busz- és vonathálózat, ráadásul Svájcban az emberek is pontosak, ezért nem csoda, hogy a 2-3 perces busz- és vonatcsatlakozási időkkel bátran lehet tervezni, nem fog senki elkésni. A turistának csak meg kell vennie a Svájc bérletet (Swiss Pass), azzal annyit utazik, amennyit csak bír. Megnézheti a több mint 60 darab 4000 méter feletti hegyet, bejárhatja a gyönyörű svájci túraútvonalakat, élvezheti az ember és a természet harmonikus kapcsolatát.

A négy legnagyobb termálfürdő: Lindner Alpentherme, Burgerbad (képünkön), Rehazentrum Leukerbad, Volksheilbad Spa, Wellness and Physiotherapy


Hasznos linkek:
www.leukerbad.ch
www.lindnerholtels.ch
www.MySwitzerland.com
www.swisstravelsystem.ch
www.swiss.com
www.postbus.ch
www.gemmi.ch
www.alpentherme.ch


Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest