– 2004 óta megduplázódott az EURES irodákban az érdeklődők száma, és az elmúlt években maga a szervezet is egyre népszerűbb lett itthon – mondta el lapunknak Lengyelné Varga Nóra. Az Európai Foglalkoztatási Szolgálat hazai koordinátora szerint a külföldi munkalehetőségek iránti fokozódó érdeklődésnek a bizonyítéka az is, hogy az itthon szervezett nemzetközi állásbörzékre egyre többen járnak ki.
Az EURES tavaly őszi Nemzetközi Állásbörzéjén mintegy 1500 látogató töltötte ki a szervezet által összeállított kérdőívet. A börze látógatói között több- ségben voltak, akik a közeljövőben szeretnének külföldre menni: a válaszadók 80 százaléka. A legtöbben Nagy-Britanniába vágytak, s több mint a felük a szálloda- és vendéglátóiparba.
Érdekesen alakult a tervezett kinttartózkodás időtartama. Míg négy-öt éve főként egy-három évvel terveztek, ma nő azok száma, akik hosszabb időre, vagy akár végleg kiköltöznének. Tehát korábban valóban a tapasztalatszerzés volt a jellemző, míg ma már sokan menekülnének az országból. S akkor ezek a fiatalok már nem hoznák haza a kint megszerzett tapasztalatokat, tudást. Csak becsülni lehet, hány magyar dolgozik külföldön. Az ezredforduló környékén 25-30 ezerről beszéltek, a csatlakozást követően ez 40-50 ezerre nőtt.
Tavaly óta kötelező a külföldön dolgozóknak az OEP-nél bejelenteni, ha külföldön részesülnek ellátásban. Ezt 14 ezren tették, ami alacsony szám, de sokan erről nem is tudnak.
Az Ifjúság 2008 kutatásról
![]() |
| Marián Béla |
– A megkérdezettek 28 százaléka tervezte, hogy külföldön vállal munkát, és mindössze öt százalékuk keresett már korábban is pénzt külföldön. Az országon belüli mobilitási készség sokkal nagyobb volt: 65 százalék el tudta képzelni, hogy másik városba, megyébe költözne egy állás kedvéért - nyilatkozta a Metropolnak Marián Béla szociológus.
Akik külföldre mennének, azoknál mi a fő motiváció?
– Több mint hatvan százalékuk a pénzkeresést jelölte meg. 13 százalék számára a tapasztalat-szerzés volt a fontos, 10 százalék a nyelvtanulás miatt kelne útra. Kilenc százalék viszont úgy vélte: külföldön jobb élni, három százalék pedig végleg kint is maradna. Azonban a mi felmérésünk még a válság előtt készült, így ennek hatásai nem láthatóak
a válaszokban.
A külföldön dolgozók számát megbecsülni is nehéz. Ön szerint beszélhetünk tömeges kivándorlásról?
– Jelenleg nem, de az biztos: a térségbeli országok fiataljai sokkal mobilabbak. Az persze könnyen elképzelhető, hogy a következő időkben tőlünk is sokan indulnak külföldre szerencsét próbálni, de nem azért, hogy végleg elhagyják az országot. Ha pedig tapasztalatokkal gazdagodva térnek vissza, az csak jó hír az országnak. Tömeges migrációtól nem kell tartani, de a bizonytalanság több embert indíthat el.
Elsők a brit szigetek, utána jöhet más is
A tavaly októberben megkérdezett fiatalok többsége Nagy-Britanniában dolgozna a legszívesebben.- Nagy-Britanniába 41,8 százalék menne.
- Németországban 33,5 százalék dolgozna.
- Ausztriába 33,2 százaléka vágyik a válaszadóknak.
- Hollandia 13,9 százalékkal a negyedik legnépszerűbb.
- Svájcba a megkérdezettek 10,2 százaléka indulna munkát keresni.

Állásbörze április 10-én a német nyelvterületre indulóknak. Hely: ELTE Gólyavár
„Külföldön könnyebb...” - megkérdeztünk egy-két fiatalt a témával kapcsolatban
Frenski Jane, 27 éves informatikus, webdizájner.
– A legkeresettebb szakot végeztem, Ausztriába a mesterképzés miatt mentem: magasabb szinten és jobban felszerelt egyetemen tanulhatok.Mit keresnek ma a fiatalok?
– Úgy érzem, a szakmai siker jobban vonz külföldre, mint az anyagiak, a diplomás otthon sem keres rosszul. De odaát könnyebben hozzáférünk az európai lehetőségekhez és ez fontos. Mégsem fenékig tejfel az élet: idegen vagy és mindig a sor végére kell beállnod. A sikerhez kétszer olyan jónak kell lenned, mint a helybélinek, más mércével mérnek.
Szalai János Roland, 18, diák, Budapest
Repülőgép-szerelőnek tanulok, ezzel a szakmával itthon nehezen lehet érvényesülni, így külföldön tudom elképzelni a jövőmet. Ahogy utánanéztem, más országban a fizetésem is három-négyszeres lenne. Konkrét elképzelésem nincs, de legszívesebben német nyelvterületen élnék. Nem költöznék végleg el, itt van a családom, a barátaim. 




Logikai játék a számokkal

