Halálos vonatbaleset Dél-Afrikában

Kisiklott egy Fokvárosból Johannesburgba tartó luxusvonat szerda kora délután. A baleset következtében a személyzet két tagja életét vesztette.
A Rovos Rail társaság tulajdonában lévő, főként gazdag külföldi turistákat szállító vonatot Pretoria közelében érte baleset. A pretoriai közbiztonsági osztály tájékoztatása szerint két ember meghalt, 25-öt kórházban ápolnak. A vonatnak 59 külföldi utasa volt, a kiszolgáló személyzet pedig mintegy 30 főből állt.

A mentőszolgálat tájékoztatása szerint a két dél-afrikai halott egyike egy várandós nő volt, s az orvosok a magzatot sem tudták megmenteni, holtan emelték ki az anyából. A sérültek közül öt állapota válságos, kilencé pedig nagyon súlyos. A dél-afrikai vasutak működését ellenőrző hatóság három halottról tett említést közleményében.

Az első vizsgálatok szerint a 44 amerikai, 4 brit, 4 francia, 4 dél-amerikai és 3 német utast szállító vonat megállt, hogy mozdonyt cseréljen. Egyelőre ismeretlen okok miatt akkor történt a baleset, amikor az új gőzmozdonyt csatlakoztatni akarták a szerelvényhez.

A Rovos Rail nosztalgiavonatai Edward korabeli belsőt kombinálnak olyan modern technikákkal, mint a légkondicionáló és a forró fürdő. A világ egyik legfényűzőbb nosztalgiavonatjaként számon tartott szerelvényekből mindössze kettő létezik. A 19 kocsiból álló vonatok 36 kabinjában 72 utas fér el. Az adott vasútszakasztól függően dízel-, villany- vagy gőzmozdony húzza, s a helyreállított gőzmozdonyok közül a legrégebbit 1893-ban, a legfiatalabbat pedig 1954-ben gyártották.

Az utazás aranykorát idéző vonatokkal körbeutazható a Dél-afrikai Köztársaság, Namíbia és Tanzánia. A kétnapos Fokváros-Pretoria út fejenként 1500-3000 dollárt kóstál, az időben és pénzben dúskáló turisták pedig egy hónap alatt Fokvárosból akár Kairóba is eljuthatnak, 56 ezer dollárért.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest